Összeszedhetik magukat? A jelek szerint valóban esély nyílhat arra, hogy egy időre elhallgassanak a fegyverek Libanonban
Fotó: UNICEF
Jelentős előrehaladás történt az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti tűzszünetről szóló tárgyalásokon – mondta az amerikai részvétellel zajló egyeztetésekről a washingtoni külügyminisztérium szóvivője hétfőn.
2024. november 26., 10:312024. november 26., 10:31
Matthew Miller sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy miközben közeledtek az álláspontok,
„Úgy hisszük, hogy közel állunk” – fogalmazott a szóvivő, aki nem erősítette meg az értesüléseket, hogy a megállapodás egyebek közt 60 napos fegyvernyugvást tartalmaz.
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn újságírók számára tartott sajtóbeszélgetésen hasonlóképpen úgy nyilatkozott, hogy közel áll a megállapodás, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egyeztetések még zajlanak.
Mike Herzog az izraeli katonai rádióban úgy fogalmazott, hogy a harcok lezárása Izrael és a libanoni Hezbollah fegyveresei között „napokon belül” megtörténhet, de még vannak véglegesítésre váró pontok, és hozzátette, hogy egy megállapodás kormányzati megerősítést is igényel.
A diplomata szerint az izraeli biztonsági kabinet kedden ülhet össze, hogy megtárgyalja a tűzszüneti tárgyalások eredményét.

Libanon ideiglenesen fellélegezhet, ha beigazolódnak az értesülések: „nagyon közel van” egy tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hezbollah libanoni fegyveres csoport között – mondta egy regionális forrás a CNN-nek.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!