
Letárgyalták. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint Washington és Kína megállapodott a kétoldalú kereskedelmet szabályozó egyezség kereteiben
Fotó: X/Scott Bessent
Az Egyesült Államok és Kína megállapodott a kétoldalú kereskedelmet szabályozó egyezség kereteiben, és lekerülhet a napirendről az újabb amerikai büntetővám – közölte Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap.
2025. október 27., 10:372025. október 27., 10:37
A tárcavezető több amerikai televíziónak adott interjúban közölte, hogy a kínai miniszterelnök-helyettessel Malajziában tartott kétnapos egyeztetéssorozat eredményeként „tartalmas keretet” dolgoztak ki, amely tárgyalási alapként a két elnök elé kerülhet csütörtökre tervezett találkozójukon.
Scott Bessent az NBC, a CBS és az ABC televíziós csatornáknak adott interjúkban arról is beszámolt, hogy
„Meggyőződésem, hogy ez most gyakorlatilag lekerült az asztalról” – fogalmazott Scott Bessent a CBS televíziónak nyilatkozva, míg az NBC csatornán arról számolt be, hogy a kínai fél valószínűleg halasztást alkalmaz majd a ritkaföldfémek exportkorlátozásának bevezetésében.
Donald Trump amerikai elnök azt követően helyezett kilátásba további 100 százalékos vámot a Kínából Egyesült Államokba érkező termékekre november 1-től, hogy Kína exportkorlátozó lépéseket jelentett be a ritkaföldfémek kivitelére.
Az Egyesült Államok részéről kifogásként merült fel a kínai kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatban az is, hogy a távol-keleti ország idén gyakorlatilag teljesen megszüntette az Egyesült Államokban termelt szója importját, ami súlyos gondokat jelent az amerikai mezőgazdasági termelők számára. Scott Bessent arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai termelők az elmúlt 20-30 év legjobb szójatermését takaríthatták be, ami tovább növeli készleteiket.
Donald Trump elnök vasárnap érkezett Malajziába, három országot érintő ázsiai útjának első állomására.
Az elnök még a repülőn újságíróknak nyilatkozva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel eredményes tárgyalást tartanak csütörtökön Dél-Koreában.
Egyben megjegyezte, hogy hosszú ideig nem lenne fenntartható Kína esetében egy 150 százalékos nagyságrendű vámtétel.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!