Voksfesztivál kezdőknek és haladóknak

Vasárnap délután fél hatkor azonban még futballozni lehetett volna az Erkel-színház szomszédságában elkerített részen, sor még csak a szolid árakkal csalogató büfé előtt kígyózott, a biztonsági kapuk őrei egyelőre zavartalanul izzadhattak fekete szolgálati öltönyükben. A későbbi adrenalinszint-növelő történések színhelye, a nagy sátor előtti asztaloknál a korán érkezők igyekeztek stratégiai pozíciókat elfoglalni, tévéstábok emberei dugdosták össze a kábeleket, vagy élvezték a voksfesztivál első sörét a nyárinak számító melegben.

Ha jönnek a nagyok
„Az azért nagyon durva lenne, ha abszolút többségbe kerülnénk” – szivárog át az egyik asztaltól, de az MSZP-szimpátiájukat vörös színű ruhadarabokkal vagy kiegészítőkkel jelző huszonéves fiatalok azért egyáltalán nem tartják kizártnak a szocialisták abszolút parlamenti többségének esélyét. „Most már csak azért imádkozom, nehogy véletlenül abszolút többségünk legyen” – nyilvánult meg viszont egy magát megnevezni nem akaró, örömmámorban úszó, de azért elszállni nem akaró szocialista belsőember. Az első felbolydulást negyed hét körül Hiller Istvánné érkezése okozta. A tüntetően piros-fehérbe öltözött csinos pártelnökné férjének sajtósa kíséretében vonult be az épületbe, nehezebben ment a fekete Audi behatolása, az ügy érdekében le kellett bontani a mobilkerítés egy részét. Nem sokkal később mintha darázs csípte volna meg az asszisztenciát: az emberboly közepén Gyurcsány Ferencet ölelgette egy zöld pólós férfi. A fáradtan, de készségesen mosolygó miniszterelnök feléje nyúló kezeket szorongatott, hölgypuszikat kasszírozott, s közben az elé tartott mikrofonokba olyasmiket mondott, hogy nyugodtabban érkezett, mint két héttel korábban, és hogy köszön mindent, tartsanak ki még egy kis ideig, közeledik az ünneplés ideje. A tapsolásra kész pozícióba merevedett zöld pólós férfi már ekkor ünnepelni kezdett, egy nagymamakor küszöbén járó hölgy pedig párás szemmel idézte fel: „Négy évvel ezelőtt csak éjfél után jutottam a Medgyessy Peti közelébe...”

Ha reccsen a sörösdoboz
Az esti hétórai urnazáráskor Lendvai Ildikó lépett az MSZP-s díszlet elé. Egyik szeme nevet, közölte a jókedvű hallgatósággal, de reméli, tette hozzá, hamarosan a másik is nevet majd. A szocialista frakcióvezető a második forduló részvételi arányának örült ily módon, de egyben kicsit prejudikált is, a hívek pedig összekacsintottak vele: értjük mi, Ildikó...
A hatalmas kivetítőkön megkezdődött a választások eredményeinek közzététele, a csepegtetett eredmények pedig csak növelték a jó hangulatot. Az egyik Békés megyei szavazókörzet állását jelző táblázat, a piros és narancssárga tornyok közötti jelentős különbség láttán egy zselézett hajú, sötét öltönyéhez hatalmas piros nyakkendőt viselő alig harmincas férfi teátrálisan roppantotta össze a kezében lévő sörösdobozt, és mondta ki a mindenkiben motoszkáló szót: „Győztünk!” A tömegben „Narancsos bukta” feliratú kartondobozzal a kezében borotvált fejű fickó körözött, a felfokozott hangulatban bizonyára még a cukorbetegek is vettek a felkínált süteményből. „Agyba-főbe vertük őket” – csapkodta egymás hátát néhány fiatal, Kovács László volt pártelnök-külügyminiszter lánya pedig úgy sikoltott bele a nyolcadik kerületi estébe, hogy talán a közeli Keleti pályaudvar hangosbemondójának is meg kellett ismételnie közlendőjét.

Ha már megcsinálták
A majdnem hivatalos megerősítés kilenc előtt húsz perccel érkezett: Hiller István pártelnök mosolyogva állt a mikrofon elé, s némi hatásszünet után bejelentette: Orbán Viktor gratulált Gyurcsány Ferencnek a győzelemhez. Hangrobbanásszerűen tört fel az emberekből a „Belehúztunk!”, s amikor újra szóhoz jutott, Hiller azzal söpört be újabb ovációkat, hogy nyugalomra intette a tömeget: mindenki jöjjön a Köztársaság térre, várjuk meg őket is az ünnepléssel.
De már mindenki Gyurcsányra volt kíváncsi, és a nép meg is kapta, amit akart. A biztonsági emberek végre megszolgálták napibérüket, de így is közel negyedórába telt, míg a régi-új miniszterelnök a pártszékháztól az emelvényig jutott. „Győztünk. A győztes felelőssége azonban, hogy a győzelemmel egész Magyarország nyerjen. Olyan országot kell teremteni, amelyben bárki büszke lehet a választására. Mert végső soron van valami, ami fontosabb az önmagában álló pirosnál, narancssárgánál, kéknél és zöldnél: a piros-fehér-zöld trikolór” – mondta Gyurcsány, majd hosszasan hallgatta a véget érni nem akaró „Magyarország”, „Belehúztunk”, illetve „Megcsináltuk” skandálásokat. „Amit nyertünk, az nem elsősorban hatalom, hanem felelősség és lehetőség, amelyet tízmillió magyar nevében és tizenötmillió magyar érdekében kell felhasználni” – tette hozzá. John F. Kennedy amerikai elnök híres beiktatási beszédére hajazva Gyurcsány kijelentette: „Hiszem, hogy érti Magyarország: sok-sok év után, amikor úgy tettük fel a kérdést, mit kaphatunk a nemzettől, ma már tudjuk, hogy legalább olyan egyértelműen meg kell kérdeznünk, mit adhatunk a nemzetnek. Ha ezt érti az ország, akkor sikeres, erős Magyarországot lehet teremteni.”
A korábbiakhoz képest pátoszosnak ható beszédben persze mondhatott volna szinte bármit, hívei agyonszeretik, s az ellen sem volt kifogása senkinek, hogy a fellépés a Himnusz eléneklésével záruljon.

Ha szól a dal
A sláger persze mégis csak az Igen-dal, az MSZP-himnusznak számító nóta talán ideológiai nézetekre sincs tekintettel, mozdul tőle a láb, dúdolásra fakad az ember. A detektoros kapukat már régen félreállították a tömeg útjából, háromnegyed tíztől minden korábbinál nagyobb ünneplés kezdődött. Csak az Erkel-színház előtt duzzogott egymásnak két suhogótréninges, strandpapucsos idősebb férfi: „Még a sörért is pénzt kérnek. Amikor a Horn Gyuszit választottuk meg, akkor nem így volt...”