Hirdetés

Vizsgálat a tibetiek tüntetésének kezelése miatt

A Magyarországon jogszerűen tartózkodó tibetiek és szimpatizánsaik szombati tüntetésének hatósági kezelésével, valamint a tibetiek adatellenőrzésével kapcsolatban vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa – közölte hétfőn az Országgyűlési Biztos Hivatala.

2011. június 28., 07:322011. június 28., 07:32

A közlemény szerint Szabó Máté ombudsman a sajtóból értesült, hogy szombaton, Ven Csia-pao kínai kormányfő budapesti látogatása idején, illetve azt megelőzően a rendőrség több helyszínen fellépett a tibeti zászlókkal véleményt nyilvánítókkal szemben; ugyanerre a napra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) adategyeztetésre berendelt Magyarországon jogszerűen tartózkodó tibetieket.

Az ombudsman szerint a rendelkezésre álló információk alapján nem zárható ki a gyülekezési joggal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásság. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért hivatalból soron kívüli vizsgálatot indított. Az országos rendőr-főkapitánytól és a BAH vezetőjétől tájékoztatást, valamint az iratok és videofelvételek megküldését kérte.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Tibetet Segítő Társaság szombati közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken a késő esti órákban a BAH munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BAH irodájába. Emellett a kínai miniszterelnök látogatásának helyszínein a rendőrök megakadályozták a „demokratikus országokban jogszerű” tiltakozási módokat, több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak és ellehetetlenítettek, megakadályozva, hogy kifejezzék véleményüket – írták. A társaság jogi intézkedéseket is kilátásba helyezett az álláspontjuk szerint „durva jogsértések” miatt.

Az LMP – ugyancsak szombaton – közleményben ítélte el, hogy a tibeti menekülteket és a Tibetért tüntető aktivistákat rendőrök akadályozták meg véleményük kinyilvánításában. Szabó Tímea, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának LMP-s alelnöke azt közölte, hogy kezdeményezi a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőinek bizottsági meghallgatását a Tibetért tüntetők ügyében.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés