
A demokrácia halálától a jog diadaláig: ellentétesen értékelik az olasz politikai pártok Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő szenátusi mandátumának szerda este történt visszavonását. Silvio Berlusconit 17 óra 42 perckor zárták ki a római felsőházból. Ezt a történelminek nevezett időpontot tüntette fel minden olasz hírportál.
2013. november 28., 19:122013. november 28., 19:12
A Forza Italia (FI) elnöke felszólalt a pártja által mellette rendezett szolidaritási tüntetésen, ahol keserű napnak nevezte a szerdait. A FI adócsalásért elítélt elnöke az ügyészség áldozatának nevezte magát, amely húsz év óta üldözi azért, hogy a hatalom a baloldal kezébe kerüljön., megvárta a parlament döntését és utána további nyilatkozat nélkül elhagyta római rezidenciáját. Berlusconi a Milánó közeli Arcoréban levő villájába vonult vissza, ahol családja várta.
Vége a demokráciának, vége mindennek - mondta az újságíróknak Anna Maria Bernini, a FI szenátora, volt olasz európai uniós miniszter. A jogállam győzedelmeskedett. Bebizonyosodott, hogy a törvény előtt tényleg mindenki egyenlő – hangoztatta ugyanakkor Guglielmo Epifani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára. Beppe Grillo Twitter-fiókján ünnepelte a \"közönséges ember\" Berlusconi még közönségesebb végét. Grillo hangoztatta, Berlusconi csak az első volt, most a többi elítéltet is ki kell zárni a parlamentből. Egy bűnözővel kevesebb a parlamentben – kommentálta Paolo Ferrero az Újraalapított Kommunista Pártból.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!