
Szijjártó Péter külügyminiszter közölte: a magyar és a román miniszterelnök személyesen beszélt az úzvölgyi kérdésről
Fotó: MTI
Az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a budapesti parlamentben.
2019. június 11., 14:532019. június 11., 14:53
2019. június 11., 17:502019. június 11., 17:50
Szijjártó Péter egy napirend előtti felszólalásra válaszolva elmondta: a kormány egyetért az RMDSZ-szel, amely valós párbeszédet, valamint a törvényesség, azaz a sírkert eredeti állapotának helyreállítását akarja. „Mi ezt tekintjük az egyetlenegy elfogadható döntésnek, fejleménynek” – fogalmazott a tárcavezető.
„Elfogadhatatlan a sírgyalázás, a kegyeletsértés, a történelmi tények tudatos meghamisítása és a temetőben magyar emberekkel szemben alkalmazott erőszak” – jelentette ki. Hozzátette: a román hatóságoktól elvárják, hogy kivizsgálja az erőszakos eseményeket, az elkövetőket pedig büntessék meg, illetve akadályozzák meg, hogy a jövőben ilyen előfordulhasson. A miniszter azt mondta, az ügyben a jogi, a ténybeli és a morális igazság is Magyarország oldalán van. Közölte: a katonai temetőben alapvetően és többségében magyar katonák nyugszanak, minden releváns dokumentum ezt támasztja alá. „Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie” – mondta.
Szijjártó Péter felidézte a román hatóságok ügyben hozott döntéseit: az RMDSZ-es képviselők beadványai nyomán május 9-én a román állami építkezési felügyelőség megállapította, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal olyan dokumentáció alapján állította ki a temető román parcellájának létrehozásához szükséges engedélyt, amléy nem bizonyította egyértelműen a terület feletti tulajdonjogát. Azaz a dormánfalvi városháza törvénytelenül állította a ki az építési engedélyt – összegzett.
Szijjártó elmondta, május 10-én a román kulturális minisztérium is megállapította, hogy jogellenesen állították fel a betonkereszteket a magyar katonák síremlékeire. A román nemzetvédelmi minisztérium május 31-i állásfoglalása szerint az idegen háborús emlékhelyek átalakítása a minisztériumnak alárendelt Hősök emléke hivatal előzetes engedélyével végezhető el – idézte fel a miniszter, hozzátéve: a hivatal nem adott ki ilyen hozzájárulást. A külügyminiszter azt mondta, Magyarország folyamatosan kereste a kommunikáció lehetőségét: a magyar katonai emlékezet és hadisírgondozó igazgatóság nevében számtalanszor keresték meg a román nemzetvédelmi minisztériumot, de mindannyiszor elutasították őket. Hozzátette: a miniszterelnökök személyesen beszéltek a kérdésről és ő is többször tárgyalt a román külügyminiszterrel.
Szijjártó Péter közölte, hétfőn is kaptak telefonon tájékoztatást, amely után egyeztettek az RMDSZ vezetőivel és egyetértettek annak álláspontjával. „Elvárjuk Romániától azt, hogy a kétoldalú kötelezettségeket és a nemzetközi szerződéseket betartva állítsák helyre az eredeti állapotot, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várjuk el a román hatóságoktól” – mondta a tárcavezető.
A miniszter Harrach Péter (KDNP) napirend előtti felszólalására válaszolt. A kormánypárti politikus úgy értékelt: június 6-án a katonatemetőben egy szűk soviniszta csoport akcióját lehetett látni; az ő céljuk az, hogy eltöröljék Erdélyből a magyar múltat és ezzel a magyar jelent is. „Joggal várjuk el a román hatóságoktól, hogy megakadályozzák a további hasonló eseményeket” – hangoztatta Harrach Péter.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
1 hozzászólás