2011. június 07., 12:462011. június 07., 12:46
Az alap vezérigazgatója kiemelte: partnerként tekintenek a határon túli magyarokra, támogatáspolitika helyett elsősorban fejlesztéspolitikában gondolkodnak, és programorientált szemléletet szeretnének megvalósítani. Az elmúlt egy hónapban három nagy pályázati felhívást tettek közzé, mintegy 7-8 milliárd forint értékben.
Május 4-én hirdették meg az oktatási-nevelési támogatásokról szóló pályázatot, a közel ötmilliárd forintos keretből iskolakezdésre minden határon túli régióban kifizetik a támogatásokat. Ulicsák Szilárd elmondta, hogy partnerként az OTP-bankot vonták be, és a pénzintézettel úgy tárgyalnak, hogy az utalások ingyenesen történhessenek, se postaköltség, se készpénzfelvételi költség ne terhelje az érintetteket. Ezzel számításai szerint átlagosan 5-8 százalékos forrás takarítható meg. Kiemelte: többlépcsős szűrő után a döntés a támogatásokról Budapesten történik majd.
Felidézte, hogy az alapkezelő április 18-i bejegyzése után alig két héttel bejelentették a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot, amelyre idén 500 millió forint áll rendelkezésre, és amelyből a tervek szerint 11 ezer diák tanulmányi kirándulását, szakközépiskolások együttműködését tudják majd támogatni.
Kitért még a magyar kultúráért és oktatásért nyílt pályázat május 20-i kiírására; a határon túli magyar szervezetek 1,2 milliárd forintos keretre adhatnak be kérelmet a Bethlen Gábor Alaphoz. Az 1,2 milliárdos kereten belül 200 millió forint áll rendelkezésre kis összegű határon túli pályázatokra, azaz itt 600 ezer forint a legnagyobb kérhető összegű, ez a helyi pályázatokra elegendőnek bizonyult korábban is. A központi pályázatoknál 600 ezer és 5 millió forint között lehet kérelmet beadni.
Pályázni lehet nyári programokra, hosszabb, egy éven túlhúzódó programsorozatokra. A legnagyobb súlypont az oktatás támogatása, emellett kiemelten kezelik a kulturális és egyházi programokat, valamint az ifjúsági szervezetek és programjait. A kiírás során figyelembe vették a MÁÉRT-szakbizottságok ajánlásait is - jelezte. A nyári, szeptember 30-ig záruló programokra június 10-ig lehet pályázni, a döntések július elején megtörténnek, innentől folyamatosak a szerződéskötések és utalások.
Ulicsák Szilárd elmondta: a pályázatokról a határon túli régiókban tanácsadó napokat tartanak, és kiemelt érdeklődést tapasztalnak. Dunaszerdahelyen a Csemadok székházában június 7-én kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők, Erdélyben, Kolozsvárott június 8-án, a felvidéki Rozsnyón pedig június 16-án lesznek nyílt napok.
Az elmúlt időszakban az ellenzék részéről megfogalmazott felvetésekre reagálva jelezte: a Bethlen Gábor Alap vezetőinek fizetése, a bizottsági döntések egyaránt felkerülnek a www.bgazrt.hu honlapra.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
szóljon hozzá!