
Fotó: ukrán katasztrófavédelem
William Burns, a CIA igazgatója figyelmeztető üzenetet intézett a washingtoni törvényhozókhoz, hangsúlyozva, hogy sürgősen jóvá kell hagyni az Ukrajnának nyújtott támogatást, hogy megelőzzék az Oroszország elleni háborúban bekövetkező esetleges vereséget.
2024. április 19., 10:292024. április 19., 10:29
„Ez valójában arról szól, hogy ellenfeleink számára világossá tegyük megbízhatóságunkat és eltökéltségünket, és hogy szövetségeseink és partnereink is megértik-e ezt” – mondta.
Burns hangsúlyozta, hogy katonai segítséggel Ukrajna 2024 végéig meg tudná tartani a pozícióját, kihívást jelentve Oroszország közelmúltbeli előrenyomulása és esetleges közelgő nyári offenzívája ellen.
Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok április 13-án azt mondta, hogy helyzet a frontvonalon „jelentősen romlott az elmúlt napokban”, mivel az orosz csapatok fokozatosan előrenyomulnak Csasziv Jar felé.
Burns szerint, ha a Kongresszus nem hagyja jóvá a finanszírozást, az „Putyint olyan helyzetbe hozhatja, hogy lényegében ő diktálhatja a politikai rendezés feltételeit”.
Burns megjegyzései akkor hangzottak el, amikor
A jogszabályok, ha elfogadják őket, 61 milliárd dollárt juttatnak Ukrajnának – főként védelmi támogatás formájában. A törvényjavaslat tartalmaz továbbá egy rendelkezést arról, hogy a Biden-kormányzat „a lehető leghamarabb” nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat ad át Ukrajnának.
Mike Johnson, az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke még szerdán jelentette be, hogy a republikánus keményvonalasok nyomása ellenére is folytatja tervét, hogy szavazást tartson egy sor Izraelnek, Ukrajnának és Tajvannak szánt külföldi segélyekről szóló törvényjavaslatról.
Johnson közölte az amerikai törvényhozókkal, hogy a szavazásra szombaton este kerül sor.
Míg a szenátus februárban elfogadott egy 95 milliárd dolláros külföldi segélytörvényt Ukrajna, Izrael és Tajvan számára, Johnson korábban azt mondta, hogy ehelyett azt tervezi, hogy a héten négy különálló törvényjavaslatról tart szavazást a kamarában.
Ez visszatetszést váltott ki a Republikánus Párt jobbszárnyából, Marjorie Taylor Greene törvényhozó azzal fenyegetőzött, hogy indítványt kezdeményez Johnson leváltására.
Eközben a létesítmény sajtószolgálata csütörtökön a Telegram-csatornáján azt közölte:
A tájékoztatás szerint a támadás következtében senki sem sérült meg, anyagi kár nem keletkezett. A központot legutóbb április 9-én érte támadás. Az erőmű sajtószolgálata arra figyelmeztetett, hogy
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön azt hangoztatta, hogy a Nyugat és Ukrajna „nukleáris zsarolást” követ el Oroszország ellen azzal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt követeli tőle, hogy engedje át a zaporizzsjai atomerőmű feletti ellenőrzést.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön hangot adott álláspontjának, miszerint
Hangsúlyozta, hogy egy újabb segélycsomag nem gyakorolhat befolyást a konfliktusövezetben kialakult helyzetre. A csütörtöki orosz hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán kedvezőbb állásokat foglalt el Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén.
A német vezérkari főnök szerint Oroszország 5-8 éven belül készen állhat megtámadni a NATO-t
Oroszország 5-8 éven belül, amint újraépítette az ukrajnai háborúban meggyengült katonai erejét, készen állhat megtámadni a NATO-t, amennyiben így döntene – jelentette ki Carsten Breuer altábornagy, német vezérkari főnök Varsóban tett látogatása során.
„Akkorra elemzésünk alapján Oroszország már rendezni tudja saját erőit olyan szinten, hogy lehetségessé válhat egy támadás a NATO területe ellen” – mondta szerdán este újságíróknak nyilatkozva a tábornok. „Nem azt mondom, hogy ez meg fog történni, hanem csak annyit, hogy ez lehetséges” – szögezte le Breuer.
„Azt látjuk, hogy Oroszország rengeteg hadfelszerelést gyárt, és nem mindent vet be ebből az ukrajnai frontvonalakon, (…) így 2029-re fel kell készülnünk” – fogalmazott a német hadsereg vezérkari főnöke. „Öt-nyolc éven belül jelentkező fenyegetést látunk” – tette hozzá.
A Kreml teljes sületlenségként utasította vissza azokat az állításokat, hogy a NATO elleni támadást fontolgatna. Kijevi közlések szerint az ukrán hadsereg állománya mintegy 800 ezer főt tesz ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig tavaly decemberben adott utasítást az orosz hadsereg 170 ezer fővel való kibővítésére 1,3 millió főre.
A személyzeten felül Moszkva hadikiadásokra 2024-ben 109 milliárd dollárt különített el, ami több mint a duplája Ukrajna hasonló célú tervezett kiadásainak (43,8 milliárd dollár).
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
szóljon hozzá!