
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a katonai szövetség vilniusi csúcsértekezletén
Fotó: NATO/Facebook
A biztonság nem csak regionális, hanem globális ügy, ezért kiemelten fontos, hogy a NATO és a vele együttműködő partnerországok közösen lépjenek fel a globális kihívások ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Vilniusban azt követően, hogy befejeződött a NATO kétnapos csúcstalálkozója, amelynek fő témája Oroszország Ukrajna elleni háborúja volt.
2023. július 12., 19:412023. július 12., 19:41
2023. július 12., 19:432023. július 12., 19:43
A találkozó a NATO-tagországok és Ukrajna kormányfői találkozójával ért véget, előtte pedig a szövetség tagországainak állam-, illetve kormányfői Japán, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália és az Európai Unió vezetőivel folytattak eszmecserét. A záró sajtótájékoztatón Stoltenberg a szövetség előtt álló egyik legfontosabb feladatnak annak elősegítését mondta, hogy az ukrajnai háború véget érjen.
A csúcstalálkozón a világ legfejlettebb iparú országainak csoportja (G7) közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy egy nemzetközi keretterv révén lehetővé teszik Ukrajna hosszú távú védelmi támogatását két- és többoldalú megállapodások alapján. A nyilatkozat szerint technikai és anyagi segítségről egyaránt szó van, amely a fejlett katonai felszerelésektől, a kiképzésen és a hírszerzési együttműködésen át az internetes támadások elleni védekezésig terjed.
Andrzej Duda lengyel államfő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Vilniusban döntések egész sora született, amely Ukrajnát közelebb viszi a NATO-hoz. Joe Biden amerikai elnök pedig azt mondta, hogy „bátorságból Ukrajna példát mutatott az egész világnak”. Stoltenberg kiemelte, hogy a csúcstalálkozón megerősítették: Ukrajna csatlakozni fog a NATO-hoz, amikor az ehhez szükséges feltételek teljesülnek. Hangoztatta: a NATO együttműködő partnereivel szerdán folytatott találkozók különösen fontosak voltak, hiszen a legsúlyosabb nemzetközi kihívásokkal valamennyiüknek szembe kell nézniük.
Kérdésre válaszolva Stoltenberg elmondta még: továbbra is asztalon van az a lehetőség, hogy a NATO irodát nyit Tokióban. Emmanuel Macron francia elnök mindazonáltal ebben a témában úgy nyilatkozott, hogy a szövetség számára fontosabb a szoros együttműködés Japánnal, mint a fizikai jelenlét ott. Beszélt Stoltenberg arról, hogy a védelmi kiadások megfelelő szintje is a biztonsági garanciák közé tartozik. Kiemelte, ezért is szükséges, hogy minden NATO-tagország teljesítse a GDP-arányosan két százalékos minimális célkitűzést e kiadások terén.

Az ukrajnai háború legnagyobb kockázata az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megnyeri a háborút – figyelmeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán a litvániai Vilniusban tartott NATO-csúcstalálkozó második napján.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!