
2014 a rezsiharc éve lesz, a küzdelem terepe pedig a választás - mondta Orbán Viktor a Fidesz XXV., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten, a Millenáris Parkban, ahol a pártelnök-miniszterelnök a jövő évi választás előtti munka elvégzésére is buzdította a résztvevőket.
2013. szeptember 29., 14:392013. szeptember 29., 14:39
A kongresszuson Orbán Viktort az 1241 szavazatból 1240-nel választották újra a Fidesz elnökének. A küldöttek megválasztották a Fidesz négy alelnökét is: újra bizalmat szavaztak Kósa Lajosnak, Pelczné Gáll Ildikónak és Pokorni Zoltánnak, a leköszönő Varga Mihály helyett pedig Lázár Jánost választották meg negyedik alelnöknek.
A kongresszus politikai nyilatkozatot is elfogadott, amely rögzíti, hogy megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem engednek semmilyen külső vagy belső nyomásnak. A dokumentum kimondja egyebek mellett azt: nem engedik, hogy a baloldal visszavonja a rezsicsökkentést. Orbán Viktor miniszterelnök beszédében hosszan szólt a rezsicsökkentésről, megismételve: kormánya nem tűri el tovább a magánmonopóliumokat, az erőfölénnyel való visszaélést. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke azt mondta: a határon túli magyarság számíthat ránk, és mi is számítunk rájuk! A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, decemberre meglesz a félmilliomodik új magyar állampolgár; eddig 516 ezer állampolgársági kérelmet regisztráltak.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!