
2012. január 05., 08:572012. január 05., 08:57
A lap beszámolója szerint a cigányok mintegy hat hónapja éltek a területen sátrakban és öszszetákolt barakkokban, közvetlenül egy út mentén. A romák kilakoltatását az általuk elfoglalt telek tulajdonosa, a marseille-i önkormányzat kérte. A csoport tagjai közül kilenc ellen kitoloncolási végzést alkalmaztak, így harminc napon belül el kell hagyniuk Franciaországot.
Négyen viszont önként nyújtottak be támogatási igénylést a francia bevándorlási hivatalhoz, hogy anyagi támogatást kérjenek a Romániába való visszatéréshez. Az egyik francia jogvédő szervezet munkatársa, Sophie Morillon elmondta, a csoport tagjainak jelentős részével már több mint három éve együttműködnek. „Sikerült néhány gyereket egy közeli iskolába küldenünk, most viszont a teljes integrációs folyamatot tönkretették” – vélte. Az egyik helybeli lakos viszont örömmel fogadta a romatábor fölszámolását.
„Nem lehetett a romatábor közelében lévő utcán közlekedni. Ahhoz, hogy eljussunk a piacra, messzire el kellett kerülni. Most egy ideig legalább nyugtunk lesz” – mondta. Mint arról beszámoltunk, Franciaországban – Olaszországhoz hasonlóan – az elmúlt években jelentős gondot okoztak a többnyire Romániából érkezett, a városok környékén illegális táborokat építő roma csoportok, amelyek egyes tagjai bűnözésből élnek. Franciaország ennek nyomán programot indított azon romák hazaküldésére, akik nem tudják biztosítani a megélhetésüket.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.