2011. április 08., 11:432011. április 08., 11:43
Egy belső felmérés szerint Gyurcsánynak kényelmes többsége lenne az MSZP-frakcióban, ha sikerülne újra magához ragadnia a párt vezetését. A szocialista képviselők között már most is nagyobb a támogatottsága, mint Mesterházynak. A ma még rejtőzködő képviselők pedig várhatóan mögötte sorakoznának fel, egzisztenciális megfontolásból. A Hír Televízió úgy értesült, hogy Gyurcsányék az alkotmányozás bojkottját használják ki a hatalomátvétel előkészítésére.
Az első nyilvános állomás a volt miniszterelnök által alapított Magyar Demokratikus Charta demonstrációja lesz a hónap közepén, amelyhez a Gyurcsány-platform, a Demokratikus Koalíció is csatlakozik majd. A gyurcsányi forgatókönyv szerint a párharc júliusra el is dőlhet. A szemben álló felek a mikrofonok előtt egyelőre összezárnak. Mesterházy Attila hivatalos álláspontja továbbra is az, hogy a Gyurcsány-platform ténykedése az MSZP javát szolgálja. A Hír Televízió úgy tudja, hogy a Demokratikus Koalíció regisztrált tagjainak száma mára elérte a hétezret, és Gyurcsány-hívek a 176 egyéni választókerületből már több mint hetvenben alakítottak saját helyi szervezetet. Az MSZP honlapja szerint a Demokratikus Koalíció nem létezik, a platformok között fel se tüntetik. A Hír Televízió úgy tudja, egy belső felmérés szerint az MSZP-frakcióban Gyurcsány Ferencnek másfélszer annyi híve van, mint Mesterházy Attilának.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!