Hirdetés

Újabb közös gyakorlatba kezdtek az orosz és a fehérorosz haderő egységei

•  Fotó: Fehérorosz védelmi minisztérium

Fotó: Fehérorosz védelmi minisztérium

Törzsvezetési gyakorlat kezdődött Fehéroroszországban, amelynek keretében az orosz és a fehérorosz regionális csapatok egyesített parancsnoksága a két ország biztonságának szavatolása érdekében teendő döntéshozatalt gyakorolja egy héten át – közölte kedden a minszki védelmi minisztérium.

MTI

2023. január 31., 11:592023. január 31., 11:59

A tájékoztatás szerint a kiképzés része a két ország szeptemberben Oroszországban tartandó közös hadgyakorlata előkészítésének. A két ország katonai részlegeinek képviselői az elmúlt évek fegyveres konfliktusainak tapasztalatai alapján a csapatok alkalmazásának közös tervezésén fognak munkálkodni.

A fehérorosz hadsereg tájékoztatása szerint a közös művelet a két állam katonai parancsnokságának együttműködését hivatott javítani, ami a következő lépcsőfoka az idei Szövetség Pajzsa 2023 kódnevű hadgyakorlat előkészítésének, amelyet szeptemberben tartanak Oroszországban.

Hirdetés

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő tavaly október 10-én bejelentette, hogy

a Moszkvával kötött megállapodások keretében megkezdődik az összevont regionális csapatok megteremtése, amelynek alapját fehérorosz katonák alkotják majd.

Minszk október közepén közölte, hogy az orosz katonák első szerelvényei megérkeztek a köztársaságba.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Lukasenkával a fehérorosz fővárosban december 19-én folytatott megbeszélései után kijelentette, hogy Moszkva és Minszk folytatja a közös gyakorlatokat és más harci kiképzési tevékenységeket, a többi között a regionális csapatok keretei között.

Január elején a fehérorosz védelmi minisztérium beszámolt arról, folytatják ezeknek a csapatoknak a megerősítését, egyben felkészítését arra, hogy végrehajtsák a két szövetséges állam védelmét szolgáló feladatokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés