Hirdetés

Új palesztin kormány

Feloszlatta az egységkabinetet Mahmud Abbász, miután a Hamász teljesen megszállta Gázát Jóváhagyta Mahmúd Abbász palesztin elnök szombaton éjszaka azt a dekrétumot, amely az új kormány megalakításáról rendelkezik, és az új kabinet tegnap már le is tette az esküt – közölték rámalláhi hivatalos források. Abbász a napokban Szalám Fajjád független képviselőt bízta meg a rendkívüli állapot kormányának létrehozásával.

Gazda Árpád

2007. június 18., 00:002007. június 18., 00:00

Fajjád pénzügyminiszter volt az iszlamista Hamász és a Nyugat-barát Fatah mozgalom Iszmáil Haníje vezette egységkormányában, amelyet Abbász csütörtökön oszlatott fel, miután a Hamász fegyveresei átvették a hatalmat a Gázai övezetben, Abbász pedig rendkívüli állapotot hirdetett ki.
 A nyugati kormányokkal jó kapcsolatot ápoló, nagy tiszteletnek örvendõ Fajjád az új kabinetben is a pénzügyi tárca élén marad. A kormánynak tizenkét tagja van, és mindegyik miniszter szakértõ, illetve független politikus. Iszmáil Haníje Hamász-vezetõ ugyanakkor törvényellenesnek nevezte az új kabinetet, puccsal vádolva Abbászt. Az izraeli kormány viszont jelezte: a Hamász nélkül megalakított palesztin kormány új lehetõséget nyithat a békés együttmûködésre, és a washingtoni vezetés is bejelentette, hajlandó fölvenni a kapcsolatot Fajjád kormányával. Annak ellenére egyébként, hogy Haníje bírálta a palesztin államfõt a kormány feloszlatása miatt, közölte: a Hamász továbbra is elismeri õt államfõként, és nem kíván saját államot létrehozni Gázában.
A Hamász kiiktatásával lehetõvé válik a nyugati hatalmak által bevezetett embargó feloldása, amelyet azért vezettek be, mert a választásokon gyõztes iszlamista szervezet nem volt hajlandó elismerni Izrael állam létezéshez való jogát. Jacob Walles, a palesztinokkal való kapcsolattartásért felelõs amerikai fõkonzul közölte, országa a közeljövõben újraindíthatja a pénzügyi segélyek folyósítását az új palesztin kormánynak, ennek nyomán pedig az Európai Unió és Izrael is feloldhatja a korlátozásokat.
A palesztin alkotmány szerint egyébként a rendkívüli állapot harminc napig tartható fenn, majd újabb harminc nappal meghosszabbítható, amennyiben a parlament kétharmados többséggel megszavazza az erre vonatkozó indítványt. Ez azonban kérdéses, mivel törvényhozásban a Hamász van többségben – igaz, mivel az izraeli hatóságok több képviselõjét letartóztatták, ezt nem tudja érvényesíteni. Ennek nyomán a Fatah tisztségviselõi, illetve amerikai illetékesek is úgy nyilatkoztak: Abbász akár fél évig vagy még tovább is kormányozhat elnöki rendeletek útján.  Hírösszefoglaló

KERET

Háború a Hamász ellen?

Izrael néhány héten belül 20 ezer fõs hadsereggel támadja meg a Gázai övezetet, a Sunday Times szerint ezt tervezi Ehud Barak új védelmi miniszter. Számítások szerint a Hamász 12 ezer fegyveressel várná a támadást, a harcok keményebbek lehetnek, mint a tavaly nyáron a Hezbollah ellen vívott háború Libanonban. A Gázai övezet ellen tervezett támadás célja, hogy felmorzsolják a Hamász milíciáját, miután a szélsõséges iszlámista szervezet csütörtökön átvette a hatalmat a területen. Az izraeli hadseregbõl származó információk szerint a 20 ezer fõs csapat napok alatt felszámolná a Hamász katonai bázisát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés