
Mihai Tudose és Donald Tusk brüsszeli megbeszélésüket követően
Fotó: Román kormány
Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozott kedden Mihai Tudose román kormányfő. Tusk kiemelte az európai értékek tiszteletben tartásának, valamint a korrupcióellenes harcnak a fontosságát.
2017. július 11., 19:022017. július 11., 19:02
2017. július 11., 19:042017. július 11., 19:04
A román kormányfő és az Európai Tanács elnöke a korrupcióellenes harc kapcsán megegyezett abban, hogy valamennyi törvénykezdeményezésre csak a döntésben érintettek, valamint a civil társadalom véleményének előzetes meghallgatása után kerülhet sor – tájékoztatták az Agerpres hírügynökséget hivatalos források.
Ugyanazon források szerint a beszélgetés során elhangzott, hogy az igazságügyi minisztérium feladata gyakorlatba ültetni az alkotmánybíróság döntéseit,
A találkozón szóba került a Moldovai Köztársaság uniós csatlakozásának kérdése, valamint Románia közelgő EU-elnöksége is. Brüsszeli látogatásán a román miniszterelnök Románia stabilitásáról biztosította az Európai Unió magas rangú tisztviselőit. A kormányfő Románia állandó brüsszeli képviseletének székhelyén úgy nyilatkozott: tárgyalópartnereit az ország stabilitásáról biztosította, valamint arról, hogy tartják magukat a 3 százalékos kültségvetési hiánycélhoz.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!