
Donald Trump milliárdos üzletember nyerte meg az amerikai Republikánus Párt Indiana államban kedden este megrendezett előválasztását, így minden bizonnyal ő lesz a párt elnökjelöltje az őszi választáson, miután legfőbb ellenfele, Ted Cruz szenátor bejelentette visszalépését.
2016. május 04., 19:442016. május 04., 19:44
A demokratáknál Bernie Sanders szenátor legyőzte Hillary Clinton volt külügyminisztert. Trump az 57 küldöttből legalább 51 támogatását megszerezte. A második Ted Cruz szenátor, a harmadik John Kasich ohiói kormányzó lett. Trump pártbeli legfőbb riválisa, Ted Cruz az indianai választás után be is jelentette, hogy befejezi elnökválasztási kampányát. Így republikánus oldalon Trumpon kívül már csak John Kasich maradt versenyben, de az ő népszerűsége alacsony, és eddigi előválasztási teljesítménye is gyenge.
A demokrata párti versengés keretében az indianai előválasztáson – a voksolás utáni prognózisok szerint – Bernie Sanders váratlanul legyőzte Hillary Clintont. Sanders annak ellenére nyert, hogy az előrejelzések a vereségét jósolták. Előnye azonban csekélynek látszik Clintonnal szemben, ami azt jelenti, hogy nem csökkent érdemben köztük a különbség a megszerzett delegátusok teljes számát illetően.
A hétfő este nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredmények jó része már azt mutatja, hogy Donald Trump országos szinten vezet a demokrata pártiak elnökjelöltségre esélyes jelöltje, Hillary Clinton volt külügyminiszter előtt.
Cruz bejelentését követően Trump úgy nyilatkozott, hogy a novemberi elnökválasztáson legyőzi demokrata párti ellenfelét, aki meggyőződése szerint Hillary Clinton volt külügyminiszter lesz. „Győzni fogunk novemberben, mégpedig nagy különbséggel. (...) Megverjük Hillary Clintont” – mondta az üzletember, aki a kampányban több olyan kijelentést tett, amely már-már a republikánus párt számára is vállalhatatlannak tűnt.
A párt elnöke, Reince Priebus az indianai választás után közzétett Twitter-üzenetében megerősítette, hogy elnökjelöltjük nagy valószínűséggel Trump lesz. Arra szólította a párt tagjait és híveit, hogy egységesen támogassák a majdani jelöltet, és koncentráljanak arra, hogy jelöltjük legyőzze Clintont.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!