Hirdetés

Trump súlyos következményeket sürgetett az ellene szőtt állítólagos Obama-féle összeesküvés miatt

Trump

Súlyos vádak. A gyanú szerint az Obama-adminisztráció dokumentumokat hamisíthatott Trump orosz „kapcsolatainak” bizonyítására

Fotó: Facebook/Barack Obama

Donald Trump amerikai elnök súlyos következményeket sürgetett a közelmúltban nyilvánosságra hozott dokumentumok tartalmára alapozva, amelyek szerint a 2016-os demokrata választási vereség után a leköszönő Obama-adminisztráció vezető tisztségviselői állítólag hírszerzési iratokat hamisítottak arról, hogy a választási eredményt befolyásoló orosz beavatkozási kísérletek történtek.

MTI

2025. július 23., 09:322025. július 23., 09:32

Trump erről kedden beszélt, amikor a Fehér Házban találkozott ifjabb Ferdinand Marcosszal, a Fülöp-szigetek elnökével.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti Hírszerzés igazgatója által nyilvánossá tett iratok tanúsága szerint

Hirdetés

a történtek irányítója Barack Obama akkori elnök volt, akit „bandafőnöknek” nevezett, a történteket pedig „hazaárulásnak”.

Donald Trump hozzátette, hogy itt az ideje a felelősöket megtalálni,

és az üggyel összefüggésben megemlítette Hillary Clinton akkori külügyminisztert, 2016-os demokrata elnökjelöltet, Joe Bident, Barack Obama alelnökét, valamint James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori igazgatóját és John Brennant a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját.

Tulsi Gabbard, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója (Director National Intelligence – DNI) a hétvégén nyomozati indítvánnyal juttatta el a feltárt dokumentumokat az igazságügyi minisztériumhoz, valamint a tárca felügyelete alá tartozó Szövetségi Nyomozó Irodához.

A minisztérium hétfőn jelezte, hogy az iratokat megkapta és befogadta.

Trump arról is beszélt, hogy „nem túl távoli jövőben” létrejöhet látogatása Pekingbe, eleget téve Hszi Csin-ping kínai elnök meghívásának.

Hangsúlyozta, hogy számos helyről kapott meghívást és a látogatásokra vonatkozó döntések hamarosan megszületnek.
Hszi Csin-ping szeptember elejére, a II. világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulós ünnepségére mind Donald Trump amerikai, mind Vlagyimir Putyin orosz elnököt meghívta, és a Kreml a napokban nem zárt ki egy orosz-amerikai találkozót a kínai fővárosban, amennyiben mindkét vezető ott tartózkodik.

Obama tagadja a vádakat
Barack Obama volt demokrata párti amerikai elnök hivatala kedden közölte, hogy a Nemzeti Hírszerzési Hivatal igazgatójának múlt héten kiadott dokumentuma nem ássa alá azt a következtetést, hogy Oroszország megpróbálta befolyásolni a 2016-os amerikai választásokat, de nem manipulált egyetlen szavazatot sem.
„A múlt héten kiadott dokumentumban semmi sem ássa alá azt a széles körben elfogadott következtetést, hogy Oroszország a 2016-os elnökválasztás befolyásolásán dolgozott, de nem manipulált sikeresen egyetlen szavazatot sem” – áll Obama hivatalának közleményében.
„Ezek a bizarr állítások nevetségesek és gyenge kísérletek a figyelemelterelésre” – fogalmazott Obama hivatala.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés