Hirdetés

Trump segítséget ígér az iráni tüntetőknek, és további tiltakozó akciókra buzdítja őket

Trump

Bátorít. Trump további rendszerellenes tiltakozásokra ösztönzi az irániakat

Fotó: X

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.

Krónika

2026. január 14., 09:452026. január 14., 09:45

Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében Donald Trump azt írta, hogy „a segítség úton van”, valamint közölte, hogy addig minden találkozót törölnek iráni tisztségviselőkkel, amíg a „tüntetők esztelen öldöklése meg nem áll”.

Idézet
Iráni hazafiak, folytassátok a tiltakozást – foglaljátok el az intézményeiteket!!!”

– fogalmazott az elnök. Egyben arra kérte őket, hogy jegyezzék fel a „gyilkosok és erőszakoskodók” nevét, akik súlyos árat fizetnek majd.

Hirdetés

Trump egyúttal

figyelmeztette Iránt, hogy ne végezzen ki tüntetőket, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok „erős intézkedéseket” fog hozni, ha a rezsim felakasztja a letartóztatott irániakat.

„Ha ilyesmit tesznek, nagyon erős intézkedéseket fogunk hozni” – mondta az elnök a CBS Newsnak adott interjúban, anélkül, hogy részletezte volna, milyen lépéseket tesz majd az Egyesült Államok.

korábban írtuk

Fehér Ház: első a diplomácia, de a légicsapás sem kizárt Irán ellen
Fehér Ház: első a diplomácia, de a légicsapás sem kizárt Irán ellen

Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is „az asztalon van” – közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.

Az amerikai külügyminisztérium keddi bejegyzésében az X-en azt írta, hogy az iráni hatóságok szerdán kivégeznek egy letartóztatott iráni tüntetőt, Erfan Szoltanit, és hozzátette, hogy „több mint 10 600 iráni állampolgárt tartóztatott le az Iszlám Köztársaság rezsimje pusztán azért, mert alapvető jogaikat követelték. A 26 éves Erfan Szoltani, akinek halálos ítéletét január 14-re hozták meg, szintén köztük van.”

Trump a CBS-nek azt mondta, hogy nem hallott a kivégzésekről, de figyelmeztetett, hogy ez erőteljes amerikai válaszlépéseket vonhat maga után.

„Nem akarjuk, hogy az történjen, ami Iránban történik. Tudják, ha tüntetni akarnak, az egy dolog. Amikor azonban több ezer embert ölnek meg, és most még akasztásokról is hallani, akkor meglátjuk, hogy ez hogyan fog nekik sikerülni” – mondta Trump. „Nem fog jól végződni.”

Arra a kérdésre, hogy milyen segítséget kapnak az irániak, Trump gazdasági segítségről beszélt.

„Sokféle segítség érkezik, többek között gazdasági segítség a mi részünkről, ami nem fog sokat segíteni Iránon” – mondta.

Trump hétfőn, szintén a közösségi oldalán azt közölte, hogy azonnali hatállyal 25 százalékos vámot rendelt el minden olyan országra, amely kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn Iránnal.

A Fehér Ház szóvivője hétfőn azt mondta, hogy iráni kormánytisztségviselők a hétvégén tárgyalást kértek az amerikai kormányzattól. Karoline Leavitt hozzátette, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvételért Steve Witkoff elnöki különleges megbízott felel.

Irán ENSZ-nagykövete eközben azzal vádolta Trumpot, hogy megsértette a nemzetközi jogot,

miután a Truth Socialon közzétett egy üzenetet, amelyben arra buzdította az irániakat, hogy folytassák a tiltakozást és „vegyék át az intézményeiket”.
Amir Szaeid Iravani, Irán állandó képviselője az ENSZ-ben, levelet írt a főtitkárnak és a Biztonsági Tanácsnak, amelyben felszólította őket, hogy ítéljék el az Egyesült Államokat és Izraelt az erőszak szításáért és az Irán belügyeibe való beavatkozásért.

„Ez a meggondolatlan nyilatkozat kifejezetten ösztönzi a politikai destabilizációt, felbujt és erőszakra buzdít, valamint veszélyezteti az Iráni Iszlám Köztársaság szuverenitását, területi integritását és nemzetbiztonságát” – írta Iravani az ENSZ főtitkárának, Antonio Guterresnek és a Biztonsági Tanács elnökének, Abukar Dahir Oszmannak címzett levelében.

Iravani felszólította az ENSZ tagállamait és a Biztonsági Tanácsot, hogy ítéljék el „az erőszakra való buzdítás, az erőszak alkalmazásával való fenyegetés és az Egyesült Államok Irán belügyeibe való beavatkozás minden formáját”,

és sürgessék az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy „azonnal szüntessék be destabilizáló politikájukat és gyakorlatukat”.

Iravani szerint az Egyesült Államok és Izrael „közvetlen és tagadhatatlan jogi felelősséget visel az ártatlan civilek, különösen a fiatalok életének elvesztéséért”.

Mindeközben

Reza Pahlavi, az 1979-es iszlám forradalom által elűzött iráni sah száműzött fia felszólította az iráni hadsereg tagjait, hogy védjék meg az iráni állampolgárokat, és csatlakozzanak az országszerte zajló tömeges tiltakozásokhoz.

„Ti Irán nemzeti hadserege vagytok, nem az Iszlám Köztársaság hadserege. Kötelességetek megvédeni honfitársaitok életét. Nincs sok időtök. Csatlakozzatok hozzájuk minél hamarabb” – írta az X-en.

Pahlavi, a megbuktatott sah, Mohammad Reza Pahlavi legidősebb fia, az elmúlt években az ellenzék jól ismert arca lett.

Pahlavi, aki apja uralmának megdöntése óta nem tette be a lábát a köztársaságba, arra buzdította az iráni népet, hogy folytassák a tiltakozást az ellen a rezsim ellen, amely több mint 46 évvel ezelőtt megdöntötte apja hatalmát.

„A világ nem csak látta és hallotta a hangotokat és bátorságotokat, hanem most már reagál is rájuk” – mondta.

Kiemelte Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, az iráni tüntetőknek szóló támogató üzeneteit is, megismételve Trump megnyugtató szavait az iráni népnek: „A segítség úton van”.

Az amerikai székhelyű Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége (HRANA) szerint legalább 2403 tüntető halt meg Iránban, mióta december végén megkezdődtek a kormányellenes tüntetések.

A HRANA szóvivője a CNN-nek megerősítette, hogy a számban 12 18 év alatti tüntető is szerepel.

A HRANA legfrissebb jelentése szerint december vége óta legalább 18 137 embert vettek őrizetbe.

Eközben Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján kedden közölt állásfoglalásában azt írta:

Moszkva elfogadhatatlannak tartja az Irán elleni új katonai csapások lehetőségéről szóló amerikai nyilatkozatokat, és elítéli a Nyugat beavatkozását a közel-keleti ország belpolitikai folyamatába.

„Határozottan elítéljük az iráni belpolitikai folyamatokba való külső beavatkozást. Különösen fontos megjegyezni, hogy az ország kormánya kész a társadalommal való konstruktív párbeszédre, hogy hatékony megoldásokat találjanak a nyugati ellenséges politika negatív társadalmi és gazdasági következményeinek semlegesítésére” – fogalmazott.

A szóvivő hangsúlyozta: az orosz fél ugyancsak kategorikusan elfogadhatatlannak tartja a Washingtonból érkező fenyegetéseket,

miszerint új katonai csapásokat készülnek mérni az iszlám köztársaság területére.

„Azok, akik a kívülről ösztönzött zavargásokat akarják felhasználni ürügyként az Irán ellen 2025 júniusában elkövetett agresszió megismétlésére, tisztában kell, hogy legyenek az ilyen cselekmények káros következményeivel a Közel- és Közép-Kelet helyzetére, valamint a globális nemzetközi biztonságra nézve. Határozottan elutasítjuk az arra irányuló durva kísérleteket, hogy Irán külföldi partnereit a kereskedelmi vámok emelésével zsarolják”

– áll a nyilatkozatban.

A diplomata szerint „a Nyugat törvényellenes szankciós nyomása”, amelynek Irán évek óta a célpontja, nehezíti az ország fejlődését, gazdasági és társadalmi problémákat okoz, amelyek elsősorban az egyszerű irániakat érintik.

„Az ezzel együtt növekvő társadalmi feszültséget az Iránnak ellenséges külső erők megpróbálják felhasználni az iráni állam destabilizálására és megsemmisítésére” – tette hozzá.

Zaharova közölte, hogy

az orosz külügyminisztérium kapcsolatban áll az iráni orosz külképviseletekkel.

Azt javasolta az orosz állampolgároknak, hogy tartsák be az ésszerű óvintézkedéseket, tartózkodjanak a népes rendezvények látogatásától, a fényképezéstől és videófelvételek készítésétől, valamint tartsák magukat szigorúan a rendfenntartó szervek és a szakszolgálatok előírásaihoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés