
Jeff Sessions
Benyújtotta lemondását Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerdán. Donald Trump elnök elfogadta a lemondást. Nem sokkal korábban tartott sajtókonferenciáján Trump nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint Sessions távozik a kormányból.
2018. november 08., 08:212018. november 08., 08:21
2018. november 08., 08:292018. november 08., 08:29
Az elnök bejelentette: az új tárcavezető jelöléséig Matthew G. Whitaker lesz az ügyvezető miniszter. „Köszönjük Jeff Sessions igazságügyi miniszternek a szolgálatát, minden jót kívánunk neki” – írta a lemondás elfogadását bejelentő Twitter-bejegyzésében Trump.
„Kérésére benyújtom lemondásomat” – olvasta fel a Kellynek címzett levelet a CNN műsorvezetője.
A dátumot nem tartalmazó levélben az alabamai politikus fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy mindig az elnök által a 2016-os kampányában meghirdetett politika megvalósításán munkálkodott.
A minisztérium szóvivője, Sarah Isgur Flores bejelentette: mivel az ügyvezető miniszter a felelős „mindenért” a tárcánál, ezért Matthew Whitaker veszi át Rod Rosenstein miniszter-helyettestől a 2016-os elnökválasztási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozást feltárni hivatott minisztériumi vizsgálat irányítását és a Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti vélt összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette különbizottság felügyeletét is.
Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője a bejelentés után szinte azonnal reagált. Közleményében, amelyet a kongresszusban olvasott fel, hangsúlyozta, hogy Whitakernek ki kell vonnia magát az Oroszországgal kapcsolatos valamennyi vizsgálatból. Schumer „mindenekfelett valónak” nevezte a Mueller-bizottság munkájának védelmét, és alkotmányos válsággal fenyegetett, ha ez nem így lesz. A szenátus hírszerzési bizottságának rangidős demokrata párti tagja, Mark Warner szintén megnyilatkozott az ügyben. Leszögezte, hogy az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokba történő bármiféle beavatkozás Trump részéről az „elnöki hatalommal történő óriási visszaélés lenne”.
Nancy Pelosi demokrata párti szenátor – aki várhatóan a képviselőház elnöke lesz – úgy vélte: Sessions eltávolítása „otromba kísérlet” a Mueller-bizottság munkájának aláásására és lezárására. Pelosi, aki álláspontját egy Twitter-bejegyzésben tette közzé, Schumer szenátorhoz hasonlóan felszólította Whitakert, hogy vonja ki magát a vélt orosz beavatkozással foglalkozó vizsgálatokból.
Jeff Sessions korábban etikai megfontolásokra hivatkozva így tett, elemzők szerint Donald Trumpnak ezért gyűlt meg a baja vele. A lemondott igazságügy-miniszter rendszeresen Trump kritikájának célpontja lett. Az elnök nyilvánosan is rendszeresen bírálta, sőt, nem egyszer megalázta. Augusztusban például „félős mamlasznak” minősítette őt.
Akkor felmerült, hogy az elnök megpróbálta akadályozni az igazságszolgáltatást, de ügyvédje, Rudy Giuliani egy televíziós interjúban azt mondta: Trump csupán a magánvéleményét fejtette ki. A tárcavezető távozása hónapok óta az amerikai sajtóhírek és kommentárok témája volt. Sok elemző biztosra vette, hogy a félidős választások után – a választási eredményektől függetlenül is – távozni fog a kormányból.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!