
Fotó: Pixabay.com
Donald Trump nem jelentett be konkrét számokat az esetleges afganisztáni csapatnövelésről Afganisztánban, és nem kívánt határidőt sem szabni egy majdani kivonulást illetően, amelynek szerinte „méltóságteljesnek”, de nem elhamarkodottnak kell lennie.
2017. augusztus 22., 15:162017. augusztus 22., 15:16
Az amerikai elnök az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton mondott beszédében vázolta fel kormánya új afganisztáni és dél-ázsiai stratégiáját. Az elnök a konkrét csapatlétszámot illető adatok közlése helyett annak fontosságát emelte ki, hogy
az afganisztáni tálibok elleni küzdelemben a környező államoknak, így Pakisztánnak és Indiának is részt kell vennie.
Trump már az elején hangsúlyozta: ellenzi, hogy más országokban a demokráciát az Egyesült Államok a saját képére alakíttassa, Washington ugyanis nem a nemzetépítésért küzd. „Ennek a korszaknak már vége” – szögezte le. Kis hatásszünet után hozzátette: a washingtoni kormányzat a terroristák ellen harcol, szövetségeseivel összefogva.
Kifejtette, hogy
s ő is osztja az emiatti elkeseredettséget. Személy szerint, ösztönösen, híve lett volna a teljes csapatkivonásnak, de mint az Egyesült Államok elnöke, hallgatott tanácsadói álláspontjára – mondta.
„Nemzetünknek keresnie kell a méltóságteljes kivonulást, amely illik az eddig meghozott rettenetes áldozatokhoz” – fogalmazott. Ugyanakkor kijelentette: a gyors és elhamarkodott kivonulás következményei előreláthatóak és elfogadhatatlanok, mert az így keletkező légüres térbe benyomulnának a „militánsok". A terroristáknak tudniuk kell, hogy nem rejtőzhetnek el többé – mondta Trump.
Az elnök kifejtette:
és ezért nem fog az Afganisztánban állomásozó csapatok létszámáról vagy a további konkrét katonai hadműveletekről a nyilvánosság előtt beszélni. Mint mondta, „nem kell, hogy az ellenségeink tudjanak minderről”. „Nem áruljuk el, hogy mikor indítunk támadást, de az biztos, hogy támadást indítunk majd” – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy óriási biztonsági fenyegetésekkel kell szembenézni nemcsak Afganisztánban, hanem az egész térségben. Ezzel összefüggésben hosszan beszélt Pakisztán szerepéről és politikájáról, valamint India felelősségvállalásának fontosságáról. Az elnök, miközben hangsúlyozta, hogy megakadályozza a tálibok hatalomra jutását, hangsúlyozta azt is, hogy egy távoli jövőben akár még politikai megállapodás is születhet a tálibok egyes elemeinek bevonásával.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!