
Súlyos vádak. Cole Allent a Trump elleni merénylet kísérlete miatt életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik
Fotó: Linkedin/Cole Thomas Allen
Az Egyesült Államok elnöke elleni gyilkosság kísérlete is szerepel a Cole Allen ellen emelt vádak között – jelentette be Todd Blanche amerikai megbízott igazságügyi miniszter hétfőn.
2026. április 28., 11:272026. április 28., 11:27
A miniszter a hivatalos bírósági vádemelést követő sajtótájékoztatón számolt be az eljárás állásáról a szombaton este Washingtonban, a Fehér Házi Tudósítók Vacsorája rendezvényen történt támadás ügyében.
Todd Blanche elmondta, hogy a három vádpont között szerepel még lőfegyver használata erőszakos bűncselekmény elkövetéséhez, valamint fegyver szállítása szövetségi államok határát átlépve.
Hozzátette,
hogy az elnök elleni merényletkísérlet önmagában életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtható, a további két vádpontban szereplő bűncselekmények 10 év, illetve 10 évtől életfogytig tartó börtönbüntetéssel járhatnak.
Jeanine Pirro, Washington kerületi szövetségi ügyésze közölte, hogy a három vádpontot továbbiak egészíthetik majd ki a nyomozás előrehaladtával.

Donald Trump amerikai elnök és kormányzatának tisztségviselői voltak a célpontjai annak a fegyveresnek, aki megpróbált bejutni a Fehér Ház tudósítóinak tiszteletére rendezett díszvacsorára – közölte Todd Blanche amerikai igazságügyi miniszter.
Előzőleg Cole Allen megjelent a washingtoni szövetségi bíróságon, ahol Matthew Sharbaugh bíró ismertette a vádakat.
A vádlottnak egyelőre nem kellett válaszolnia arra a kérdésre, hogy bűnösnek tartja-e magát, az egyetlen neki feltett kérdés arról szólt, hogy van-e bármilyen körülmény, ami gátolja, hogy megértse az eljárásról szóló jegyzőkönyvet, amire úgy válaszolt, hogy nincs.
A vádak ismertetésével egy időben nyilvánosságra hozták a rendőrségi büntetőfeljelentést, ami a nyomozás eddigi megállapításait is összefoglalja.
Az ügyészek szerint szombaton,
A gyanúsított a földszinti helyszín feletti emeleten található biztonsági ellenőrzőponton rohant át.
A szállodai támadás során egy titkosszolgálati ügynököt meglőttek, de nem sérült meg súlyosan.
A beszámolók szerint mellkason lőtték, de a golyóálló mellény felfogta a golyót.
A szombat esti incidens során Trumpotű, J. D. Vance alelnököt, a kabinet tagjait és más kormányzati tisztségviselőket kimenekítették a Washington Hilton szálloda bálterméből.
A gyanúsított április 21-én indult el otthonából, a Los Angeles-i Torrance városából, és vonattal utazott Chicagóba – közölték a hatóságok.
Április 24-én elhagyta Chicagót, és megérkezett Washingtonba, ahol a gála előestéjén bejelentkezett a Hiltonba.
Számítástechnika-tudománnyal foglalkozó kutató, tanár, aki videójátékokat fejlesztett. Jelenlegi munkahelye egy tudásgondozással foglalkozó vállalkozás a kaliforniai Torrance-ben.
A szövetségi kampányfinanszírozási nyilvántartások szerint 25 dollárt adományozott a Demokrata Párt politikai akcióbizottságának Kamala Harris 2024-es elnöki kampányának támogatására.

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Egy eskü alatt tett vallomás szerint a vádlott röviddel a támadás előtt e-mailt küldött családjának, amelyben azt írta: „A kormányzati tisztviselők... célpontok, a legmagasabb rangútól a legalacsonyabbig sorrendben”.
„Ha feltétlenül szükséges lenne, akkor is átgázolnék szinte mindenkin, hogy eljussak a célpontokhoz” – állítólag ezt is hozzátette.
– közölték bűnüldöző források a CBS-szel.
Az incidens nyomán a biztonsági illetékesek felülvizsgálják az elnök védelmi protokolljait.
Felmerült ugyanis a kérdés, hogy a Washington Hiltonban bevezetett biztonsági intézkedések elég hatékonyak voltak-e, miért nem kérték a résztvevőktől, hogy mutassák be személyi igazolványukat az eseményen, és miért gyűlt össze egy helyen az elnök, az alelnök és a hatalmi öröklési sorrendben következő személyek.
A hétfői sajtótájékoztatón az ügyvezető főügyész azt állította, hogy a bűnüldöző szervek nem mulasztottak el semmit az esemény védelmével kapcsolatos feladataik ellátásában.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
Románia részese az ukrajnai háborúnak – állította Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövet a hétvégi drónincidensek kapcsán.
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át – közölte a Sándor-palota hétfő este az MTI-vel.
Megalakult a Fidesz-frakció, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója is hétfőn. Nem veszi át mandátumát Orbán Viktorhoz hasonlóan Semjén Zsolt, Kövér László és Rogán Antal sem.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy „jó beszélgetéseket” folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az ukrajnai háború rendezése érdekében.
Donald Trump amerikai elnök és kormányzatának tisztségviselői voltak a célpontjai annak a fegyveresnek, aki megpróbált bejutni a Fehér Ház tudósítóinak tiszteletére rendezett díszvacsorára – közölte Todd Blanche amerikai igazságügyi miniszter.
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét – jelentette ki XIV. Leó pápa.
Irán „sokat ajánlott, de nem eleget” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton, miután közölte, hogy nem küld delegációt Pakisztánba a hétvégén megrendezendő, megállapodás megkötését célzó újabb tárgyalási fordulóra.
A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
szóljon hozzá!