Hirdetés

Trump: megállapodás született 20 tartályhajó áthaladásáról a Hormuzi-szoroson

Trump

Trump szerint jelenleg egy új hatalmi struktúra formálódik Iránban

Fotó: The White House/Facebook

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este, az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Izrael légicsapásai nyomán „rezsimváltás” történt Iránban, és közölte: az ország új vezetőivel megállapodott arról, hogy a következő napokban 20 olajszállító tartályhajó haladhat át a Hormuzi-szoroson – adta hírül a Digi24 az Agerpresre, illetve az AFP-re hivatkozva.

Krónika

2026. március 30., 09:262026. március 30., 09:26

Az elnök egyúttal figyelmeztetett: Irán „nem marad ország”, ha nem mond le nukleáris programjáról, ugyanakkor

hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak „számos alternatívája van” a szárazföldi beavatkozás helyett.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban mindeközben erősödtek az aggodalmak egy elhúzódó közel-keleti konfliktus miatt. Az olajár ismét emelkedésnek indult, a tőzsdék – különösen a Wall Street – jelentős visszaesést mutattak az elmúlt héten. A hadműveletek céljai továbbra sem egyértelműek, miközben az utóbbi napokban több ezer amerikai katonát vezényeltek a térségbe.

korábban írtuk

Trump ellen tüntettek több millióan az Egyesült Államokban
Trump ellen tüntettek több millióan az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok több ezer helyszínén tartottak összehangolt tüntetést Donald Trump elnök és adminisztrációja ellen Nincsenek királyok (No Kings) elnevezéssel szombaton.

Trump ugyanakkor továbbra is egy közeli megállapodás lehetőségét vetítette előre:

„Azt hiszem, meg fogunk egyezni velük, ebben elég biztos vagyok” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy Irán vámot vetne ki a szoroson áthaladó hajókra, az amerikai elnök úgy reagált: ezt „nagyon gyorsan meg tudnák akadályozni”. Mint mondta, „két perc alatt leállíthatnánk”.

Trump szerint a térség több állama – köztük Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein – is válaszlépéseket tett Irán ellen.

Az elnök ismét hangsúlyozta, hogy nem akarja, Irán atomfegyverhez jusson. Állítása szerint az iráni vezetők „fel fogják adni” nukleáris ambícióikat, és átadják a nukleáris anyagot.

Idézet
Talán újra nagyszerű országuk lesz. De ha nem, nem lesz többé országuk”

– fogalmazott. Trump azt is kijelentette, hogy az amerikai csapások nyomán már hatalmi átrendeződés zajlik Teheránban. Szerinte az első vezetés „megsemmisült”, a következő pedig „nagyrészt szintén halott”.

A kijelölt utód, Mojtaba Khamenei – az elhunyt legfőbb vezető, Ali Khamenei fia – azóta nem jelent meg nyilvánosan, az iráni hatóságok csak írásos üzeneteket közölnek tőle. Trump szerint nem világos, hogy életben van-e.

Az amerikai elnök úgy látja, jelenleg egy új hatalmi struktúra formálódik Iránban, amely „teljesen más emberekből áll”, mint korábban.

Trump arról is beszélt, hogy az új iráni vezetők beleegyeztek a Hormuzi-szoros körüli blokád részleges enyhítésébe. Ez a kulcsfontosságú tengeri útvonal a világ olajszállításának mintegy 20 százalékát bonyolítja, és a konfliktus kezdete óta részben megbénult.

„Húsz nagy tartályhajó áthaladását engedélyezik, az átkelések hétfő reggel kezdődnek, és több napon át folytatódnak” – mondta.

Trump közölte azt is, hogy az Egyesült Államok és Irán között közvetlen és közvetett tárgyalások is zajlanak, és Teherán „sok mindent megad”, amit korábban nem volt hajlandó.

A katonai műveletekről szólva az elnök azt állította: az amerikai hadsereg újabb célpontokat semmisített meg Iránban, és a hadjárat „néhány héttel a tervezett ütem előtt jár”.

A Pentagon – amerikai tisztviselők szerint – korlátozott szárazföldi műveletekre készül, amelyek nem jelentenének teljes körű inváziót, de különleges erők és hagyományos gyalogsági egységek bevetésével járhatnak.

Trump azt is közölte, hogy Irán a 15 pontos amerikai javaslat „többségébe” már beleegyezett, és további feltételek is napirenden vannak.

A nyilatkozatok szerint Pakisztán közvetítő szerepet vállal, és a következő napokban „jelentős tárgyalásoknak” adhat otthont a konfliktus lezárása érdekében. „Azt hiszem, meg fogunk egyezni velük – de az is lehet, hogy nem” – zárta az amerikai elnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés