
Tüntetés. Sokan vonultak utcára Donald Trump ellen
Fotó: viedófelvétel/nokings.org
Az Egyesült Államok több ezer helyszínén tartottak összehangolt tüntetést Donald Trump elnök és adminisztrációja ellen Nincsenek királyok (No Kings) elnevezéssel szombaton.
2026. március 29., 11:572026. március 29., 11:57
A kontinensnyi országban mintegy 3100 helyen jelentettek be előzetesen Trump elleni politikai megmozdulást.
A No Kings megmozdulás-sorozat kezdeményezői a minneapolisit nevezték főrendezvénynek, amit azzal indokoltak, hogy januárban a bevándorlási hivatal jelenléte ellen tartott ottani tüntetéseken halt meg két aktivista, amikor összetűzésbe keveredett a szövetségi hatóságok embereivel, és
mindkettőjük halálát szövetségi ügynökök okozták lőfegyverrel.
Minneapolisban Bruce Springsteen énekes-dalszerző előadta azt a szerzeményét, amit a nagyvárosban történtek ihlettek. A szervezők csak ide 80-100 ezer embert vártak.
A rendezők szerint a tüntetések széles köre azt jelzi, hogy az amerikaiak politikai elégedetlensége nem csak a demokrata vezetésű nagyvárosokra korlátozódik, de a vidéki térségekre is kiterjed.
A Fehér Ház szóvivője úgy reagált, hogy az összehangolt tüntetéssorozat a „baloldal által finanszírozott hálózat terméke”, és csekély valós társadalmi támogatottságot élvez.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!