
Derűlátó. Miközben Trump szerint a háború hamarosan véget ér, mert nem maradt elpusztítani való Iránban, az iráni hadsereg tartályhajókat támad
Fotó: Facebook
Miközben Irán az olajszállító hajók és olajlétesítmények elleni támadások, illetve a Hormuzi-szoros elaknásítása révén próbálja energiaválságba taszítani a világot, Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte: a Nemzetközi Energia Ügynökség koordinálja mintegy 400 millió hordó kőolaj felszabadítását a világ tartalékaiból az iráni konfliktus nyomán felszökött olajárak stabilizálása érdekében.
2026. március 12., 08:292026. március 12., 08:29
Trump egy Kentucky államban tartott nyilvános eseményen jelentette be, hogy a nemzetközi szervezet beleegyezett abba, hogy összehangolja a különböző országok tartalékait érintő lépést, ami jelentős mértékben lenyomja majd az árakat a világpiacon.
Egy másik megszólalásában az elnök közölte, hogy az amerikai támadások jelenleg Irán dróngyártó kapacitásait, valamint a tengeri aknák elhelyezésére vonatkozó haditengerészeti képességeit érintik.
Trump úgy fogalmazott, hogy az iráni konfliktus Irán számára háború, míg az Egyesült Államoknak „kirándulás”, ami Amerikát „kívül tartja egy háborún”.
Trump egy, az Axios amerikai hírportálnak adott rövid telefonos interjúban arról beszélt:
„Amikor azt akarom, hogy véget érjen, véget is fog érni” – tette hozzá az amerikai elnök a február 28-án kezdődött Irán elleni amerikai–izraeli légicsapásokra utalva.
Donald Trump már a hét elején is utalt a háború gyors lezárására.
Floridában tartott hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az iráni katonai konfliktus nagyon hamar véget érhet. Mindeközben Trump azt kis kijelentette, hogy
A világ olajtermelésének körülbelül 20 százaléka halad át a szoroson, és a háború jelentősen csökkentette a tengeri forgalmat, ami a globális olajárak emelkedéséhez vezetett.
Ugyanakkor az izraeli védelmi miniszter szerdán a tel-avivi katonai főhadiszálláson tartott helyzetértékelésen, amelyen részt vett Éjál Zamír vezérkari főnök és több biztonsági vezető, azt mondta:
Jiszráel Kac védelmi miniszter hangsúlyozta, az izraeli hadsereg folytatja a csapásokat Irán ellen azzal a céllal, hogy meggyengítse a rezsimet, és lehetővé tegye az iráni nép számára annak leváltását.
Éjál Zamír elrendelte az erők átcsoportosítását Izrael északi térsége megerősítése érdekében.
Eközben az iráni rezsim folytatja az olajlétesítmények elleni támadásokat, ami miatt ismét 100 dollár fölé kúszott a kőolaj hordónkénti ára.
A CNN szerint két külföldi olajszállító tartályhajó gyulladt ki iraki vizeken egy iráni támadásban, legalább egy ember halálát okozva, a legénység 38 tagját pedig kimentették.
Bahrein pedig azt közölte, hogy az iráni támadások helyi idő szerint csütörtökön kora reggel üzemanyagtartályokat céloztak meg az ország északi részén.
Irán szerdán kereskedelmi hajókat támadott meg a Hormuzi-szorosban az ellene folyó izraeli-amerikai offenzíva újabb megtorlásaként – közölték a különböző térségbeli hatóságok az MTI híradása szerint.
A thaiföldi tengerészeti hivatal közlése szerint eltalálták például a thaiföldi zászló alatt közlekedő Mayuree Naree nevű teherhajót Omán partjainál, a hajó a támadás következtében kigyulladt.
Az ománi haditengerészet a hajó húszfős legénységet kimenekítette, három tengerészt azonban továbbra is keresnek a thaiföldi hatóságok.
Az iráni Forradalmi Gárda közlése szerint egy másik hajót, a libériai zászló alatt közlekedő, izraeli tulajdonú Express Rome konténerhajót is eltalálták Irán déli partjainál, miután az állításuk szerint figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket.
A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) szerint a hajókat ért támadásokban eddig legkevesebb hét tengerész halt meg.
Az iráni katonai vezetés szerdán közölte, hogy célpontnak tekintik az összes olyan hajót, amely a Hormuzi-szoroson keresztül az Egyesült Államokba, Izraelbe vagy ezek szövetségeseihez tart.
A katonai szóvivő közlése szerint Teherán nem fogja engedi, hogy a térségen keresztül akár „egyetlen liter olajat is” szállítsanak ezeknek az országoknak.
Az amerikai erők közlése szerint eddig 16 iráni aknatelepítő hajót semmisítettek meg a térségben.
A támadások és a tengeri aknák telepítéséről szóló jelentések miatt a kereskedelmi hajóforgalom szinte teljesen visszaesett a szorosban, néhány Iránhoz kapcsolódó tartályhajó kikapcsolt nyomkövető rendszerrel továbbra is áthalad a térségen.
Bár az olajárak jóval a hétfői csúcs alatt maradtak, a Brent nyersolaj ára szerdán még mindig mintegy 20 százalékkal volt magasabb, mint a háború kezdetén.
Közben csütörtökön folytatódtak a katonai műveletek, Izraeli közlés szerint Irán ismét rakétatámadást indított az ország ellen, Irán szerint a támadáshoz a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet is csatlakozott.
Libanon fővárosában, Bejrútban nyolcan haltak meg a Hezbollah kilövőállásai és egyéb infrastruktúrája elleni izraeli csapásokban.
Csütörtökön reggel csapás érte az iraki Kurdisztán régióban található Erbil repülőterét, a szaúd-arábiai védelmi tárca közlése szerint pedig több mint húsz iráni drónt lőttek le az ország keleti részén, ahol az olajmezők találhatók.
Rakéták és drónok lelövéséről számolt be az Egyesült Arab Emírségek is, Dubajban egy drón egy épületre zuhant, és kisebb tüzet okozott.
Kuvait légiereje is iráni drónokat lőtt le, egy dróncsapásban ketten megsérültek.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítését.
Teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak– jelentette ki Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök a Patrióta YouTube-csatornáján. Orbán Viktor először szólalt meg az április 12-ei országgyűlési választás óta.
A Tisza-kormány alatt a miniszterelnök irodája nem a Karmelita palotában lesz, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben – szögezte le Magyar Péter.
A világ 149 városában leadott szavazatokat tartalmazó urnák hiánytalanul és biztonságban megérkeztek Magyarországra – közölte a Nemzeti Választási Iroda csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt 24 órában az orosz hadsereg két hullámban 44, különböző típusú rakétával, valamint 659 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat, a csapásoknak 15 halálos áldozatuk is van.
Az Egyesült Államok aktív egyeztetéseket folytat Iránnal egy újabb tárgyalási fordulóról, ugyanakkor nem kezdeményezte a kéthetes tűzszünet meghosszabbítását – közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője szerdán.
Az országgyűlési választásokon leadott levélszavazatok közel száz százalékát megszámolták csütörtökre – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Egy Il-20-as típusú orosz felderítő repülőgépet fogtak el a balti országok nemzetközi légterében a NATO megerősített légtérvédelmi szolgálatában részt vevő román F16-os harci repülők.
A Tisza Párt elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című, valamint az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában arról is beszélt, hogy kormánya megalakulása után új médiatörvényt fogadnak el és felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását.
Lövöldözés történt a délkelet-törökországi Kahramanmaras tartomány egyik iskolájából szerdán, négyen meghaltak, további 20-an megsebesültek – tájékoztatott Mükerrem Ünlüer, a tartomány kormányzója.
szóljon hozzá!