Hirdetés

Trump: hamarosan találkozó jöhet Putyinnal és Zelenszkijjel az ukrajnai háború befejezéséről

Trump

Mi következik? Steve Witkoff szerdai látogatása után Trump is találkozhat Putyinnal

Fotó: kremlin.ru

Donald Trump amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy „nagyon jó kilátások” vannak egy hamarosan megrendezendő csúcstalálkozóra Oroszországgal, amely véget vethet az ukrajnai háborúnak.

Krónika

2025. augusztus 07., 08:282025. augusztus 07., 08:28

„Ma nagyon jó megbeszéléseket folytattunk Putyin elnökkel, és

Idézet
nagyon jó esély van arra, hogy véget vessünk, elérjük az út végét”

– mondta Trump az Ovális Irodában a CNN szerint, amikor a közeljövőben esedékes találkozó esélyeiről kérdezték. „Az út hosszú volt és továbbra is hosszú, de jó esély van arra, hogy hamarosan találkozó lesz” – mondta.

Hirdetés

Trump megjegyzései azt követték, hogy Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff amerikai követ – bár Trump szerint nem történt „áttörés” a megbeszélésen, és nem volt hajlandó kommentálni a megállapodás időzítését, mondván: „Már korábban is csalódtam ebben a kérdésben”.

Korábban, a Putyin–Witkoff találkozót követően

Trump telefonon közölte az európai vezetőkkel, hogy hamarosan – akár már a jövő héten – találkozni szeretne Putyinnal, majd háromoldalú tárgyalásokat folytatna az orosz vezetővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Egy európai kormányzati forrás is megerősítette a telefonbeszélgetés tartalmát.

Két fehér házi tisztségviselő a CNN-nek elmondta, hogy Putyin a moszkvai találkozó során javasolta Trumpnak a találkozót.

A két fehér házi tisztségviselő szerint Trump stábja azonnal megkezdte a találkozók előkészítését.

Bár az elnöki utazások és a két vezetővel való fontos találkozók előkészítése általában időbe telik, a tisztségviselők megjegyezték, hogy Trump sürgette csapatát, hogy gyorsan cselekedjenek.

A Fehér Ház szerint még nem döntöttek a helyszínről, de több lehetőséget is megvitatnak.

A tárgyalások már a jövő héten vagy a következő két héten belül megkezdődhetnek.

„Az oroszok kifejezték, hogy szeretnének találkozni Trump elnökkel, és az elnök nyitott arra, hogy találkozzon mind Putyin elnökkel, mind Zelenszkij elnökkel. Trump elnök azt szeretné, hogy véget érjen ez a brutális háború” – mondta Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára egy nyilatkozatban.

A Putyin és Witkoff közötti találkozó, amely az orosz állami média szerint körülbelül három órán át tartott, azután zajlott le, hogy a csalódott Trump határidőt szabott Moszkvának, hogy vagy beleegyezik a tűzszünetbe, vagy szigorú másodlagos szankciókkal kell szembenéznie, amelyek 100 százalékos vámmal sújtják az orosz olajat vásárló országokat.

Trump a közösségi médiában azt írta, hogy „nagy előrelépés történt” a Witkoff és Putyin közötti szerdai találkozón.

Az még nem világos, hogy a Trump-adminisztráció végrehajtja-e fenyegetését, miszerint új szankciókat vezet be Moszkva ellen, ha a héten nem állapodnak meg a tűzszünetről.

Szerda reggel egy Fehér Ház-tisztségviselő azt mondta, hogy a másodlagos szankciók Oroszország ellen „még mindig várhatóan pénteken lépnek életbe”.

Szerda későbbi óráiban azonban Marco Rubio amerikai külügyminiszter a Fox Businessnek azt mondta, hogy

Trump a következő 24-36 órában dönti el, hogy bevezeti-e a másodlagos szankciókat.

Az olaj- és gázbevételek a Kreml egyik legfontosabb pénzforrását jelentik, az orosz kormány költségvetésének körülbelül egynegyedét teszik ki, ezért a vevők elvesztése fájdalmas lenne, és ronthatná Moszkva képességét az ukrajnai háború finanszírozására.

Rubio azt is elmondta, hogy Witkoff találkozója után

az Egyesült Államok most már jobban megérti azokat a feltételeket, amelyek mellett Oroszország hajlandó lenne befejezni a harcokat.

„Talán először az adminisztráció megalakulása óta van néhány konkrét példánk arra, hogy Oroszország mit kérne a háború befejezéséért cserébe” – mondta Rubio.

Zelenszkij aki Witkoff és Putyin találkozója után beszélt Trumppal, azt mondta: „Úgy tűnik, Oroszország most inkább hajlik a tűzszünetre”.

„Az Oroszországra nehezedő nyomás hat. De a legfontosabb, hogy ne tévesszenek meg minket a részletekkel. Sem minket, sem az Egyesült Államokat” – mondta az ukrán vezető az esti videóüzenetében a nemzethez.

Egyébként a Putyin és Wiktoff közötti több mint háromórás megbeszélésről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója az orosz médiának elmondta, hogy a téma „elsősorban természetesen az ukrajnai válság” volt, a második téma pedig az Egyesült Államok és Oroszország közötti stratégiai együttműködés lehetséges fejlődésének kilátásai.

Mint mondta,

Putyin néhány jelzést küldött az Egyesült Államoknak az ukrán kérdéssel kapcsolatban, és kapott erre vonatkozó jelzéseket Donald Trump amerikai elnöktől.

A megbeszélést hasznosnak és konstruktívnak minősítette, de kitért az elől, hogy részletekbe bocsátkozzon.

„Jelenleg az a helyzet, hogy az elnökünk teljes körű információval rendelkezik, vagyis ismeri a mi jelzéseinket és Trump elnök jelzéseit is. Trumpnak még nem számoltak be a találkozó eredményeiről. Ezért tartózkodnék a részletesebb kommentártól. Meglátjuk, mikor tud Witkoff beszámolni Trumpnak a mai beszélgetésről. Ezt követően nyilvánvalóan érdemben kiegészíthetem majd a mostani kommentáromat”
tette hozzá Usakov.

Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI), vezérigazgatója, aki Usakov mellett szintén jelen volt a találkozón, a Telegram-csatornáján azt írta, hogy folytatódik a konstruktív párbeszéd Oroszország és az Egyesült Államok között.

Az amerikai tisztségviselő, aki az év eleje óta ötödik alkalommal látogatott el Oroszországba, szerdán kora reggel érkezett Moszkvába.

Witkoff előbb Dmitrijevvel találkozott, akivel felkereste a Kreml mellett, az egykori Rosszija szálloda helyén kialakított Zarjagyje parkot. Witkoff nem válaszolt a RIA Novosztyi hírügynökségnek arra a kérdésére, hogy mit vár a tárgyalásoktól.

Később bejelentés érkezett arról, hogy

Donald Trump büntetővámot vezet be Indiával szemben az oroszországi kőolajbeszerzések miatt

– az erről szóló elnöki rendeletet szerdán tett közzé a Fehér Ház.

Az intézkedés alapján az Indiából az Egyesült Államokba érkező áruk után, minden érvényben lévő vámon felül, további 25 százalék vámot kell megfizetni. Az Egyesült Államok 21 nappal a rendelet megjelenése után kezdi alkalmazni a jogszabályt. A rendelet szerint mentesülnek a teher alól azon árucsoportok, amelyek a már érvényben lévő amerikai vámok alól is kivételt élveznek.

Az amerikai intézkedés indokai között olvasható, hogy „India kormánya jelenleg közvetlen, vagy közvetett módon oroszországi eredetű kőolajat vásárol”, valamint Donald Trump hivatkozik arra is, hogy

az orosz kormány politikája „szokatlan és jelentős mértékű fenyegetés az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és külpolitikájára”.

Az elnöki rendelet ugyanakkor felhívja a figyelmet, az elnök fenntartja magának a jogot arra, hogy ha a büntetőlépést kiváltó tényezőkben változás áll be, akkor a vám mértékén módosítson.

Eközben Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadó, Moszkvának az isztambuli ukrán–orosz tárgyalásokon tárgyaló delegációjának vezetője szerdán Telegram-csatornáján azt közölte:

Kijev nem hajlandó átvenni ezer fogságba esett ukrán katonát.

„Ezer ukrán katonafogoly van, akiket Kijev nem hajlandó visszafogadni. Ezért volt olyan nehéz a második fogolycsere, a harmadik pedig még mindig nem kezdődött meg” - írta Megyinszkij, aki rámutatott, hogy Oroszország sohasem osztotta saját fogságba esett katonáit első és másodosztályúakra.

Az elnöki tanácsadó közzétette az RT orosz tévécsatorna által szerdán elindított weboldal linkjét, amelyen adatokat közöl az említett ezer ukrán fogolyról. A közlés tartalmazza a hadifoglyok nevét, születési helyét és idejét, katonai egysége, rendfokozatát és hívószavát.

Az orosz és az ukrán küldöttség július 23-án tartotta harmadik találkozóját Isztambulban, amely körülbelül egy órán át tartott.

Ennek lezártával Megyinszkij kijelentette, hogy

a második tárgyalási forduló során elfogadott összes humanitárius megállapodást teljesítették.

A felek ez alkalommal megállapodtak abban, hogy folytatják a súlyos sebesültek és betegek határozatlan idejű egészségügyi cseréjét. Oroszország kifejezte készségét, hogy átadja további háromezer ukrán katona holttestét Ukrajnának, és azt javasolta, hogy mindkét fél legkevesebb 1200 foglyot adjon át a másiknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
2026. szeptember 15., kedd

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?
Hirdetés
Hirdetés