Hirdetés

Trump az arabokkal közösen fékezné meg a terrorizmust

Az amerikai elnök azt kérte a muzulmán országoktól, hogy alkossanak koalíciót Amerikával a Közel-Keleten a terrorizmus minden formájának „eltiprása" céljával.

MTI

2017. május 21., 22:052017. május 21., 22:05

Donald Trump erről Rijádban beszélt egy csúcstalálkozón, amelyre több mint egymilliárd ember képviseletében 55 muzulmán ország küldte el vezetőjét a Közel-Keletről, Ázsia más térségeiből és Afrikából. Az amerikai elnök kijelentette: ez a „nemzetek szövetsége… a közös értékeken és érdekeken alapul”.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem akarja ráerőltetni az életformáját másokra, hanem a kezét nyújtja feléjük az együttműködés és bizalom szellemében. „Nem azért jöttem, hogy kioktassak másokat, megmondjam nekik, hogyan éljenek, mit csináljanak, miként imádkozzanak. Ehelyett szövetséget ajánlunk. A Közel-Kelet népeinek kell eldönteniük, hogy miféle jövőt akarnak maguknak, az országaiknak, a családjuknak és a gyermekeiknek” – jelentette ki az amerikai elnök.

Hirdetés

Trump „a jó és a rossz, nem pedig a civilizációk” harcaként írta le a terrorellenes küzdelmet. Szerinte a radikalizáció elleni harcban a muzulmán többségű országoknak kell az élen állniuk, amelyek leginkább megszenvedik a fanatikus erőszakot, és nem várhatnak Amerikára.

„Kergessétek ki őket! Űzzétek el őket az imahelyeitekről! Kergessétek ki őket a közösségeitekből! Űzzétek el őket a szent földetekről, és űzzétek el őket a Földről” – szólította fel őket.

„A terrorizmus elterjedt a világon. A békéhez vezető ösvény éppen itt kezdődik, az ősi földön, ezen a megszentelt földön” – mondta Trump. Az elnök szólt Iránról is, amelyet azzal vádolt, hogy aláássa a térséget, „Libanontól Irakig és aztán Jemenig pénzeli, felfegyverzi és kiképzi a terroristákat, akik rombolást és káoszt terjesztenek a térségben”, ezért el kell szigetelni Teheránt.

Szintén felszólalt Szalmán szaúd-arábiai király, aki Iránt a világterrorizmus „lándzsahegyének” nevezett. Kijelentette ugyanakkor, hogy országa eltökélte az Iszlám Állam terrorszervezet és minden más terrorcsoport megsemmisítését, legyen „bármi is a vallásuk vagy ideológiájuk”.

A muzulmán vallás síita felekezetéhez tartozó Irán a fő vetélytársa a térségben a szunnita ágazatot követő Szaúd-Arábiának. Az Iszlám Állam és az al-Kaida szunnita. A hírügynökségek Trump beszédével kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy az elnök nem használta a „radikális iszlamista terrorizmus” kifejezést, amelyet az elnökválasztási kampány során gyakran emlegetett.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
Hirdetés