
Donald Trump, az amerikai republikánus pártiak várható elnökjelöltje azt fejtegette a napokban az egyik tévéműsorban: ideje lenne, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) származási alapon tartana nyilván gyanúsnak ítélhető személyeket.
2016. június 21., 17:072016. június 21., 17:07
Magyarázatai alapján nyilvánvaló, hogy nem a származásra gondolt mint kiválasztási szempontra, hanem a muszlim vallásra. Az MTI emlékeztet, hogy a New York-i üzletember nem először hozakodik elő olyan ötletekkel, amelyeket nem kevesen muszlimelleneseknek ítélnek. Hogy ezt tájékozatlanságból vagy a tudatos félelemkeltés szándékával teszi-e, nem lehet tudni, de jórészt az ő kampányának is betudható, hogy az Egyesült Államokban korábban nem tapasztalt mértékben erősödött fel a muszlimellenes hangulat.
Pedig amikor 2001. szeptember 11-én az amerikaiak modernkori történelmük egyik legnagyobb tragédiáját szenvedték el az eltérített utasszállító repülőgépekkel elkövetett egyesült államokbeli terrorcselekmények okán, az akkori elnök, George W. Bush első mondatai arról szóltak, hogy bár a terroristák túlnyomó többsége szaúdi és muszlim volt, nem szabad terrorizmussal azonosítani az iszlám vallást és a muszlim világot. Erről beszélt Barack Obama jelenlegi elnök is, amikor idén februárban egy mecsetben elmondott beszédében óva intett a muszlimellenes retorikától.
Agyonlőtte volna a milliárdost egy fiatal
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki meg akarta ölni Donald Trumpot a szombati Las Vegas-i nagygyűlésén – közölte az NBC televízió és több amerikai hírforrás az amerikai titkosszolgálatra hivatkozva helyi idő szerint hétfőn. A 19 éves Michael Steven Sandfordot a nagygyűlésen tartóztatták le, miután meg akarta szerezni egy rendőr fegyverét, hogy – saját bevallása szerint – agyonlője a republikánusok várható elnökjelöltjét. Sandford a hatóságoknak bevallotta, egy éve tervezte a merényletet, és ha szabadlábon lenne, újra megpróbálna végezni Trumppal. Letartóztatása után kiderült, hogy brit állampolgár és mintegy másfél éve él az Egyesült Államokban, a New Jerseyben lévő Hobokenban. A milliárdos üzletembert idén márciusban, az ohiói Daytonában meg akarta késelni valaki.
Múlt héten pedig, a floridai Orlandóban elkövetett tömeggyilkosság után az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) – az amerikai muszlim közösségeket összefogó gyűjtőszervezet – vezetője már a merénylet napján kiállt, és szigorúan elhatárolódott a muszlim vallású merénylőtől, Omar Mateentől. Az orlandói tömeggyilkosság után a CNN hírtelevízió készített riportot az amerikai muszlim közösségekről, és fontos dolgokraa derített fényt. Arra például, hogy az amerikai muszlimok jóval tanultabbak az amerikai átlagnál: a vallási közösségek sorában a második legtanultabb az övék, s nagyobb arányban vannak köztük főiskolát végzettek, mint az átlagos amerikaiak körében.
Miközben a muszlim országok jórészében a nők nem egyenjogúak a férfiakkal, az Egyesült Államokban a muszlim férfiak 90 százaléka szerint teljesen normális, ha a feleségük dolgozik, tanul. Sőt, a nők tanultabbak a férfiaknál, amit a diplomák száma is alátámaszt.
A riport feltérképezte, hogy az amerikai muszlimok ugyanolyan vallásosak, mint a keresztények, de nem olyan dogmatikusak, mint amilyeneknek a média egy része bemutatja őket. A riporterek utánajártak annak is, hogy bár a 2001 és 2014 közötti, egyesült államokbeli terrorakciókban 109 muszlim vett részt, a muszlim közösségek rendre felemelték szavukat a terrorizmus ellen.
Másrészt a Duke Egyetem – az Egyesült Államok egyik legkiválóbb magánegyeteme – felmérése szerint gyakran a muszlim amerikai közösségek általi feljelentés vezette a bűnüldöző szerveket a terroristagyanús vagy terrorakciót már elkövető személyek nyomára. Az elmúlt évtizedben a belföldi terrorakciók – vagy készülő terrorakciók – 40 százalékára az amerikai muszlim közösségek segítségével derült fény.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!