Hirdetés

Transznisztria: Bukarest kiáll Moldova egysége mellett

Érvénytelennek tartja a Moldovai Köztársaság újraegyesítési hatósága a szakadár tartomány, Transznisztria elnöke, Jevgenyij Sevcsuk csütörtöki rendeletét, amely a tíz évvel ezelőtti, függetlenségi népszavazás eredményének törvénybe iktatásáról szól. A hatóság szerint a lépés aláássa a tárgyalásos rendezés esélyeit.

Balogh Levente

2016. szeptember 11., 16:322016. szeptember 11., 16:32

Reagált az ügyben Bukarest is, amely a közelgő választásokkal összefüggő provokatív retorika részének tartja, hogy a Moldovai Köztársasághoz tartozó, orosz többségű Dnyeszter-mellék elnöke az orosz törvények átvételéről írt alá rendeletet. A bukaresti elnöki hivatal csütörtök esti közleménye szerint a kérdést visszafogottan kell kezelni, kerülni kell a mesterséges konfliktusszítást, mindazonáltal Románia határozottal kiáll Moldova területi épsége mellett. A „transznisztriai\" (Dnyeszter-melléki) válságban kizárólag tárgyalásos úton, politikai eszközökkel, az érintett felek részvételével lehet előrelépést elérni, Románia pedig támogatja az EBESZ soros elnökségének erre irányuló erőfeszítéseit – olvasható a közleményben.

Hasonlóan fogalmazott Lazăr Comănescu külügyminiszter is, aki emlékeztetett: Bukarest ismerte el elsőként Moldova függetlenségét, és továbbra is az az álláspontja, hogy tiszteletben kell tartani az ország területi épségét és szuverenitását. A transznisztriai konfliktus megoldását az 5+2-es formátum – Moldova, Transzinsztria, Oroszország, Ukrajna, az EBESZ, valamint megfigyelőként az EU és az Egyesült államok – tárgyalásaiban látja.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem kívánta kommentálni a hírt, mondván, nem rendelkezik elég információval. Ugyanakkor Igor Dodon, a Moszkva-barát moldovai Szocialista Párt elnöke úgy fogalmazott: Sevcsuk túlzásokba esett, mivel Transznisztria Moldova része volt, jelenleg is az, és az is marad.

A tíz évvel ezelőtti (nemzetközi szinten el nem ismert) referendumon a résztvevők 97 százaléka a Dnyeszter-mellék függetlenségére és Oroszországhoz való csatlakozására szavazott. Moldovának a Dnyeszter folyótól keletre fekvő keskeny sávjában zömmel orosz ajkú a lakosság, a területet az 1991-ben kikiáltott, szakadár „Dnyeszter-menti Köztársaság\" tartja ellenőrzése alatt orosz katonai oltalom mellett. A román többségű Moldovától való elszakadásra törekvő Dnyeszter-mellék függetlenségét egyetlen állam sem ismerte el, területén azonban mintegy másfél ezer orosz „békefenntartó\" állomásozik, akik nemrég egy hadgyakorlaton mutatták be, hogy páncélosaikkal bármikor át tudnak kelni a Dnyeszteren.

A szakadár köztársaság parlamentje a Krím félsziget orosz annektálása után 2014-ben egyhangúan elfogadott nyilatkozatban kérte az orosz hatóságokat: ismerjék el a terület függetlenségét, majd tegyék lehetővé a csatlakozását Oroszországhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés