
Fotó: Boda L. Gergely
Cáfolta Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, hogy indulni kívánna a Moldovai Köztársaságban a következő elnökválasztáson.
2017. augusztus 07., 18:072017. augusztus 07., 18:07
2017. augusztus 07., 18:072017. augusztus 07., 18:07
Băsescu vasárnap este a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: a moldovai alkotmány ezt nem is teszi lehetővé számára.
Nézzék meg a Moldovai Köztársaság alkotmányát. A jelöl szülőhelyének a Moldovai Köztársaság területén kell lennie. Néhány éve vezették be azt a feltételt, miszerint legalább tíz éve az országban kell élnie. Vagyis aki erről beszél, az vagy nem olvasta el a Moldovai Köztársaság alkotmányát, vagy szeret össze-vissza beszélni” – jelentette ki a volt államfő.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a moldovai közvélemény-kutatások egybehangzóan azt mutatják,
„Ne gondolják, hogy új politikai karrier szeretnék Moldovában. Csupán segítettem azáltal, hogy elvállaltam egy új párt tiszteletbeli elnöki tisztségét, hogy támogassam az egyesüléspárti mozgalom megszilárdulását” – mutatott rá Băsescu.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Moldovai Köztársaság ügyének elsőbbséget kell élveznie, Romániának pedig kötelessége az egyesüléspárti irányzat erősítése politikai akciók és az ország támogatása révén.
Băsescut még június végén választották meg az Anatol Șalaru volt moldovai védelmi miniszter alapította Nemzeti Egységpárt (PUN) tiszteletbeli elnökévé. A Moldova NATO-csatlakozását erőteljesen támogató Șalaru még a múlt héten beszélt arról egy helyi televíziónak nyilatkozva, hogy amennyiben Băsescu visszaszerzi a moldovai állampolgárságát, aktívan részt vesz a PUN kampányában, rajta lesz a párt képviselőjelöltjeinek listáján, és a PUN elnökévé is megválasztják. Ennnek nyomán merült fel, hogy a volt román elnök akár a moldovai elnöki tisztségért is harcba szállhat.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!