
Kommunikál. Peter Pellegrini (jobbra) szerint Fico szervezetén múlik, hogy képes lesz-e megbirkózni a sérülésekkel
Fotó: Facebook/Peter Pellegrini
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
2024. május 17., 08:022024. május 17., 08:02
2024. május 17., 09:512024. május 17., 09:51
Peter Pellegrini megválasztott államfő csütörtökön este a TA3 televíziónak elmondta, Fico élete továbbra is veszélyben van:
– mondta Pellegrini.
A miniszterelnök azonban
„Csak néhány percig beszélhettem vele. Az állapota nyugalmat igényel. Remélem, hogy mielőbbi felépülésének leszünk a szemtanúi” – jegyezte meg.
Pellegrini szerint a politikusok egy olyan nyilatkozat készítésén dolgoznak, amely nem politikai, hanem emberi jellegű, és amelyet a politikai spektrum minden szereplőjének el kell fogadnia. A dokumentumot a pártok képviselői előreláthatólag a jövő héten írhatják alá az elnöki palotában.
A megválasztott államfő elmondta, hogy
Robert Fico a Besztercebányára történő átszállítás teljes szakaszában magánál volt, és Pellegrini szerint mindent érzékelt, ami körülötte történt. Emlékszik, hogyan kapott elsősegélyt, hogyan szállítják Nyitrabányára, majd helikopterrel Besztercebányára, hogyan vizsgálják a sürgősségi osztályon. Csak arra nem emlékszik, amikor altatás alatt állt – tette hozzá Pellegrini.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.

Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.

Büszke tettére Juraj Cintula, az a férfi, aki szerdán délután Nyitrabányán, a kihelyezett kormányülés után öt lövést adott le közelről Robert Fico szlovák miniszterelnökre.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!