2012. március 21., 13:262012. március 21., 13:26
A 24 éves Mohammed Merahot előző nap titkosszolgálati eszközökkel megszerzett információk és a rendőri nyomozás segítségével sikerült azonosítani – közölte a rendőrség.
A Le Point című hetilap internetes oldala azt írta, hogy a feltételezett merénylő karosszérialakatos. A napokban többször látták egy gyorsan hajtó fehér kisteherautó volánja mögött, valamint egy szomszédos labdarúgópályán imádkozás közben, s ezek a jelek nyugtalanították a lakókat. Más tanúk viszont arról számoltak be, hogy a múlt hétvégén előzékenyen segített egy költözésnél a házban.
Bátyja, a 27 éves Abdelkader Merah – akit reggel őrizetbe vett a rendőrség – az építőiparban dolgozik. Mohamed 2010-ben jelentkezett az idegenlégióba, de nem vették fel. A harmadik, legfiatalabb fiútestvérnek bátyjaival ellentétben soha nem volt dolga a rendőrséggel – írt a Le Point.fr.
Abdelkader mellett a gyanúsított anyját és élettársát is őrizetbe vették Toulouse-ban.
A nyomozók szerint a gyanúsítottat 2010 végén köztörvényes bűncselekmények gyanújával az afganisztáni Kandahárban egyszer már letartoztatták. Claude Guéant francia belügyminiszter azt mondta: a feltételezett tettes leginkább az al-Kaida terrorszervezethez fűződő kapcsolatáról beszél, a szalafizmus mozgalmához (radikális iszlám) és a dzsihádizmushoz kapcsolható, s többször járt Afganisztán és Pakisztán határvidékén. A rendőrség „legfőbb gondja” jelenleg, hogy élve fogja el a feltételezett tettest – tette hozzá a miniszter.
A francia elnök szerint a terrorizmusnak nem fog sikerülni, hogy megtörje a nemzeti közösséget.
Nicolas Sarkozy azelőtt beszélt élő adásban a francia televíziókban, hogy elindult Toulouse-ba. „Nem engedhetünk sem (az iszlám vallás és a merénylő közötti) összemosásoknak, sem a bosszúnak” – fogalmazott rövid megszólalásában a köztársasági elnök, miután fogadta hivatalában Franciaország legfőbb vallási vezetőit. „Azért találkoztam a zsidó közösség és a muzulmán vallás képviselőivel, hogy bebizonyítsuk, a terrorizmusnak nem fog sikerülni, hogy megtörje nemzeti közösségünket” – hangsúlyozta Sarkozy. Végső nyugalomra helyezték szerdán a toulouse-i lövöldözésben megölt három zsidó gyermeket és egy rabbit Jeruzsálem legnagyobb zsidó temetőjében.
A 30 éves Jonathan Sandler és két kisfia, az ötéves Arieh és a négyéves Gabriel, valamint a hétéves Myriam Monsonego holttestét szállító repülőgép szerda hajnalban érkezett meg Tel-Aviv nemzetközi repülőterére, ahonnan azonnal Jeruzsálembe vitték tovább az áldozatok földi maradványait.
Az áldozatoktól – akik francia-izraeli kettős állampolgárok – a párizsi Roissy repülőtéren Sarkozy államfő és Francois Fillon miniszterelnök zárt körű megemlékezésen búcsúzott. A holttesteket Alain Juppé külügyminiszter és a hozzátartozók kísérték tovább Izraelbe.
A Jeruzsálem nyugati részén fekvő temető, Har-Hamenuhót egy 750 méter magas hegyen terül el. A délelőtt tíz órakor megkezdődött szertartáson több ezren vettek részt, köztük Juppé, az áldozatok Franciaországban élő hozzátartozói, a franciaajkú izraeli közösség számos képviselője, Izrael szefárd főrabbija, Jeruzsálem polgármestere, valamint az izraeli parlament elnöke és a belügyminiszter.
Reuven Rivlin, a kneszet elnöke beszédében kiemelte, hogy „egész Izrael elítéli ezt a gyűlöletes gyilkosságot”.
Az izraeli hatóságok kedden elégedetten nyilatkoztak a gyilkos felkutatására tett francia erőfeszítésekről, miközben az izraeli kommentátorok nyugtalanságuknak adtak hangot az Európában kialakult antiszemita légkör miatt.
J
uppé megbeszélést folytatott Simon Peresz izraeli elnökkel Jeruzsálemben még a temetés előtt, s arról biztosította vendéglátóját, hogy Izrael számíthat Franciaországra az antiszemitizmus elleni küzdelemben.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.