
Fotó: Haberturk.com
A török haderő vasárnap a szárazföldi hadműveletet is megindította a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térségében – jelentette a Habertürk török hírportál.
2018. január 21., 15:042018. január 21., 15:04
A Habertürk értesülése szerint a török különleges erők és a kommandósok két helyen lépték át a szíriai határt. A beszámoló a pontos helyszíneket nem ismerteti. A csapatok eddig 3,5 kilométeres mélységben hatoltak be Afrín területére és 17 aknamezőt számoltak fel. Az Ihlas török hírügynökség úgy tudja, hogy a dél-törökországi Hatay tartomány felől harckocsik és más katonai járművek is átlépték a szíriai határt.
Az Anadolu török állami hírügynökség ezzel párhuzamosan arról írt, hogy az Ankarával szövetséges, mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) fegyveresei is megkezdték az előrenyomulást. Az SZSZH fegyvereseinek haladását a háttérből a harckocsik közvetlenül segítik. Katonai források szerint az YPG tagjai a környék falvaiba húzódtak vissza, lakott területen kívül nem mutatnak határozott ellenállást. A hadművelet továbbra is tüzérségi és légi támogatás kíséri.
A török haderő vasárnap közleményben tudatta:
Binali Yildirm török miniszterelnök vasárnap Isztambulban sajtóorgánumok vezetői előtt közölte: a szárazföldi hadművelet a határ menti Kilis tartomány Gülbaba nevű falujának külterületéről indult. Hozzátette: a beavatkozásnak 4 fázisa lesz, amelyek által 30 kilométeres sávban „biztonságos terület” jön majd létre. Hozzátette: a hadműveletnek eddig nincs török sebesültje.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!