
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Az isztambuli rendőrség közlése szerint a török nagyvárosban nincs terrorveszély – jelentette vasárnap az Anadolu állami hírügynökség azt követően, hogy a múlt héten az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra, majd több európai ország is ideiglenesen bezárta isztambuli főkonzulátusát.
2023. február 05., 17:462023. február 05., 17:46
A beszámoló szerint a hatóságok Isztambulban őrizetbe vettek 15 gyanúsítottat, aki az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel áll kapcsolatban, és parancsot kapott arra, hogy támadást hajtson végre Svédország, valamint Hollandia főkonzulátusa, illetve keresztény és zsidó imahelyek ellen.
A rendőrség ugyanakkor leszögezte: a gyanúsítottak, bár kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal, konkrét fenyegetést nem lehetett megállapítani velük kapcsolatban.
A közlemény előzménye az, hogy Egyesült Államok ankarai nagykövetsége először január 27-én arra kérte a Törökországban tartózkodó állampolgárait, hogy maradjanak távol a forgalmas helyektől. Január 30-án közzétett második figyelmeztetésében már isztambuli helyszíneket is megjelölt lehetséges célpontokként. Az Egyesült Államok bejelentése után számos európai ország hasonló figyelmeztetést adott ki, majd végül több állam – közöttük Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság – átmenetileg be is zárta isztambuli főkonzulátusát.
A külképviseletek annak hatására léptek, hogy a közelmúltban Svédországban, Hollandiában és Dániában is meggyalázták a muszlimok szent könyvét, a Koránt.
A török külügyminisztérium csütörtök este bekérette a szóban forgó kilenc ország, az Egyesült Államok, Hollandia, Svájc, Svédország, az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Franciaország és Olaszország ankarai nagykövetét.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken egy sajtótájékoztatón kijelentette: „ha azt a látszatot akarják kelteni, hogy Törökország instabil, hogy Törökországban terrorfenyegetettség van, az sem a baráti, sem a szövetségi viszonyba nem fér bele”.
A külügyi tárca vezetője egyúttal hangsúlyozta: a svédországi Korán-égetés után a török belügyminisztérium növelte az ország területén található külképviseletek biztonságát. „Ezekben az ügyekben érzékenyek vagyunk, a külképviseletek védelme a mi kötelességünk” – emlékeztetett.
November 13-án hatan meghaltak, többtucatnyian pedig megsebesültek egy terrortámadásban: táskába rejtett pokolgép robbant fel a 16 milliós Isztambul nyüzsgő sétálóutcájában, az Istiklalon, amelynek környékén sok ország képviselete található. Ankara a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez kötötte az akkori merényletet, a PKK viszont tagadta a terrorcselekmény elkövetését.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!