Hirdetés

Tom Lantos Intézet nyílt Budapesten

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az amerikai és a magyar emberek szövetsége erős alapokon áll – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön az Országházban, a Tom Lantos Intézet megnyitóján.

MTI

2011. július 01., 11:552011. július 01., 11:55

A magyar miniszterelnök beszédében azt mondta: „azért gyűltünk össze, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország szövetségét tovább erősítsük, e szövetség harcos hírnökei előtt tisztelegjünk, Magyarország és az Egyesült Államok szövetségének újabb erős bástyáját ünnepeljük.” Az amerikai és a magyar emberek szövetsége erős alapokon áll. Erős alapot ugyan lehet kőből, lehet acélból létrehozni, ám „a mi szövetségünk erejét különös módon egyetlen szó adja”, ez pedig a szabadság – mondta a kormányfő. Az eseményen beszédet mondott Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is, aki szerint az EU és a NATO közötti együttműködés célja a demokrácia és az emberi jogok védelme. Hangsúlyozta: a kormányok és a civil szervezetek feladata a demokrácia terjesztése.

Ugyan az Egyesült Államokban is vannak nézetkülönbségek az egyes politikusok és pártok között, de Tom Lantos hitt abban, hogy alapvetően mindannyian egy oldalon állnak: a szabadság és a demokrácia oldalán – mutatott rá. Leszögezte: bővíteni kell az együttműködést Magyarország és az Egyesült Államok között, és ez nemcsak a gazdasági kapcsolatokat jelenti, hanem a demokrácia megerősítésére és az emberi jogok védelmére tett erőfeszítéseket is. Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter szerint a Tom Lantos Intézet segíteni fog abban, hogy helyes irányban maradjunk az emberi szabadság biztosításában. Rice arról beszélt, hogy Tom Lantos különleges ember, erőteljes erkölcsi hatalom volt, mélyen hitt a szabadság iránti vágyban és ezen törekvés egyetemességében. Meggyőződése volt, hogy az emberi szabadság elterjed. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke azt emelte ki, hogy ő is hasonló értékekért küzd, mint amilyenekért Tom Lantos is kiállt, így például a toleranciáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés