Vissza kell szerezni – a trianoni békediktátummal megcsonkított – nemzeti önrendelkezésünket, ezért harcol Magyarország kormánya is – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott Trianonra emlékezünk című rendezvényen pénteken Jászkiséren.
2016. június 05., 20:202016. június 05., 20:20
2016. június 05., 20:502016. június 05., 20:50
Tőkés László a trianoni emlékműnél összegyűlt mintegy száz ember előtt arról beszélt, hogy a nemzeti önrendelkezés „erre a kis Magyarországra terjedjen ki”, de ők „odaát” a korlátozott kisebbségi nemzeti önrendelkezésért és az autonómiáért küzdenek, Székelyföld és Partium területi autonómiájának és a magyar nemzeti közösség országos kulturális autonómiájának megszerzéséért. Már csak arra kell ügyelni, hogy a múlt ne kísértsen tovább – mondta, hozzátéve: az utódállamok magyarellenessége még mindig nagy terhet jelent, a kommunizmus is kísért a maga internacionalizmusával, ahol pedig már elmúlt, helyébe lépett a nemzetidegen kozmopolitizmus.
Azt mondta „alighogy kijöttünk a kommunista agymosás és a kádári amnézia időszakából”, ma már a kozmopolita identitásvesztésnek vagyunk tanúi a fiatalok és a gyermekek körében. „Egy önkéntes Trianon fenyeget”, amely demográfiai téren, a magyarság elapadása révén vagy az asszimilációval következik be – idézte Beke György erdélyi író szavait.
Tőkés László szerint amit nem végeztek el a nagyhatalmak és Trianon, azt mi fogjuk akkor, „ha nem változtatunk gondolkodásunkon, magatartásunkon, hitünkön, politikánkon”. Az összetartozás legyen a motiváció az identitásunkhoz való ragaszkodáshoz, „és ez egyet jelent mindennel, ami a magyar ember számára értékes” – mondta. Emlékeztetett: 14 millió ember vándorolt el Kelet-Európából a becslések szerint az elmúlt huszonöt évben, közülük Magyarországról néhány százezren. Vissza kell találni egymáshoz az összetartozás jegyében, fel kell karolni a kárpátaljai magyarságot, mint hajdan a balkáni háború üldözötteit – emelte ki.
Tőkés László hangsúlyozta, hogy az összetartozás napján nem kerülhető meg a gyász, az emlékezés. Kossuth Lajos Aradot nevezte a magyar Golgotának, de ez a kifejezés illik Trianonra is, hiszen az egész ország felett hajtották végre egyetlen tollvonással a halálos ítéletet – mondta. A nagyhatalmak ácsolták a keresztet , de a „kivagyiságon alapuló gőgös magyar részvétel” sem hiányzott. „Károlyi Mihály volt magyar miniszterelnök szálláscsinálója lett Kun Bélának, a kommunizmusnak” – tette hozzá. 1989-ben leomlottak a „bennünket elválasztó trianoni határfalak” is, és feltámadott a nemzeti szolidaritás, együttérzés minden magyarban – fogalmazott.
A 2004. december 5-ei sikertelen népszavazásról elmondta: nem a szavazópolgárokat hibáztatja, hanem azokat, akik „eltanácsolták őket a szavazóurnáktól”, akik 23 millió román munkavállalótól féltették Magyarországot. Akik a magyarok befogadására restek voltak, most kitárnák Magyarország kapuit a migránsok előtt – folytatta, megjegyezve: „az idegeneket is szeretjük, de a magyarokat nem hagyjuk cserben, és magyar hazánk magyarságát védjük”.
A 2004-es népszavazás korrekciójának nevezte, hogy 2010-ben elindult a határok fölötti együttműködés politikája. Ennek köszönhető a kettős állampolgárságról szóló és a nemzeti összetartozás törvénye – emelte ki.
„A legfontosabb, hogy szeressük vissza Magyarországot, Kárpátalját, Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket, Drávaszöget, szeressük vissza akiket el akar tőlünk venni az idő, az Úr” – zárta beszédét az egykori királyhágómelléki református püspök.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!