Hirdetés

Tőkés: etnikai és vallási asszimiláció zajlik Romániában

Az Európai Parlamentben is bemutatták Tytti Isohookana-Asunmaa egykori finn kulturális miniszternek a csángókról írt, Csángó körkép című könyvét kedden este Brüsszelben. A könyvbemutatót Tőkés László erdélyi EP-képviselő, volt királyhágómelléki református püspök szervezte, aki úgy vélekedett, hogy ma Romániában etnikai és vallási asszimiláció is zajlik, a csángók esetében pedig a vallást is az asszimiláció érdekében igyekeznek felhasználni.

MTI

2013. május 29., 17:152013. május 29., 17:15


 „A román magyarellenes politika továbbra is fenyegeti a magyar nyelv csángó dialektusát, a világ legarchaikusabb magyar nyelvváltozatát” – szögezte le Tőkés László. A politikus mindazonáltal úgy vélekedett, hogy a románokat több dolog köti össze a magyarokkal, mint amennyi szétválasztja őket, egyúttal kijelentette, hogy a magyarság semmiféle veszélyt nem jelent a románságra és a román államiságra. Az egykori finn miniszter könyvét rendkívülinek nevezte, mert – mint fogalmazott – külföldiek nem szoktak érdeklődni ilyen apró kisebbségek iránt.

Tytti Isohookana-Asunmaa elmesélte, azért vállalkozott a könyv megírására, mert barátai kérték, hogy ha már annyit mesél a csángók között eltöltött időről, az utazásairól és az élményeiről, akkor írja meg azt könyvben is. „Ez nem csak történelemkönyv, útikönyv, néprajzkutatás vagy emlékkönyv, ez minden” – hangsúlyozta a finn politikus, hozzátéve, hogy a saját történetét, véleményét és emlékeit igyekezett papírra vetni.

A volt kulturális miniszter elmondta, ismeri, mi a románok történelmi koncepciója a csángókról, és mi a magyaroké, és hogy abban bízik, a csángók történetét egyszer majd egy csángó írja meg. A könyvbemutatóra nagyjából húszan érkeztek Csángóföldről, közülük Nyisztor Ilona beszámolt a csángók mostani helyzetéről. Elmondta: kettő helyett ma már 26 faluban tanulhatnak a gyerekek a magyar anyanyelvükön, és egyre többen szépen írnak és olvasnak is magyarul. Azt ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy otthon a szülők egyre több családban inkább románul szólnak gyerekeikhez.

„Ha kivesz a kultúránk, akkor biztos nem fogunk létezni münk sem” – hangsúlyozta a moldvai csángók archaikus dialektusában a népdalénekes, művelődésszervező Nyisztor. Márton Attila lészpedi tanító elmagyarázta, a gyerekekkel azt kell érzékeltetni, hogy csángónak lenni nem egyenlő a lemaradással és a szegénységgel, ezért a tantermeket például igyekeznek úgy felszerelni, hogy az „presztízsértékű” legyen. Van népviselet, fali szőttes, meg például projektor is” – magyarázta.

A pedagógus rámutatott, hogy a csángók nyelve is magyar nyelv, de annak egy olyan formája, amely sok olyan szót tartalmaz, amely a magyar irodalmi nyelvben már nem szerepel, de nincsenek benne egyes olyan kifejezések, amelyeket az irodalmi magyar nyelv más népektől vett át. „A helyi dialektust kell megőrizni a lehető legérintetlenebb formában, mert az az érték” – nyomatékosította mondandóját Márton. Rámutatott, sem a helyi gyerekek mondatszerkesztési sajátosságait nem javítják ki, sem azon nem változtatnak, ha valahol a helyi nyelvben nem használják a nyelvújítás szabályait.

Márton Attila arra is kitért, hogy a csángók magyar nyelvű oktatását a magyar állam és civil támogatók finanszírozzák, a román állam azokon a településeken vállal részt a terhekből, ahol az oktatás a falu iskolájának épületében zajlik. Mint mondta, minél több helyen törekednek is erre, mert az oktatásnak az iskola épületében van a helye.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés