
Legalább három rendőrt megsebesített egy késes támadó Franciaországban
Fotó: pixabay.com
A kelet-franciaországi Mulhouse-ban szombaton elkövetett halálos támadás feltételezett elkövetője három másik emberrel együtt őrizetben van.
2025. február 23., 16:372025. február 23., 16:37
A terrorizmus elleni nemzeti ügyészség vasárnap az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva közölte, a fő gyanúsítottat, egy 37 éves algériai születésű férfit nem sokkal a késes támadás után tartóztatták le, amelyben megöltek egy 69 éves portugál férfit és megsebesítettek legalább három rendőrt – írta az MTI.
A TF1 csatornán megkérdezett politikus azt mondta, hogy a gyanúsítottat korábban Franciaország elhagyására kötelezték. Egyben azzal vádolta meg Algériát, hogy a gyanúsított fogadását tíz alkalommal is megtagadta.
A francia kormány azt is bejelentette, hogy a támadás nyomán szerdán tárcaközi tanácskozást tartanak a bevándorlás ellenőrzéséről.
„Többet és jobban kell cselekednünk” – mondta Barrot. Hozzátette, felkérte azon országok 19 nagykövetét, ahol a legnagyobb nehézségekbe ütközik az illegális bevándorlók visszaküldése, hogy nyújtsanak be részletes jelentést, amelynek eredményeit szerdán ismerteti a miniszterelnökkel, hogy erőteljes lépéseket lehessen tenni.
Szombaton délután történt a késelés a kelet-franciaországi Mulhouse-ban: egy 37 éves algériai férfi, akit a hatóságok figyeltek esetleges radikalizálódása, terrorizmusra hajlamossága miatt,
Emmanuel Macron „iszlamista terrorakciónak” minősítette a késes támadást, mivel a férfi „Allahu Akbar” („Isten a legnagyobb”) kiáltással támadt a helyi rendőrökre – idézte a Híradó.hu a Reuters hírügynökséget.

Késsel megöltek két nőt csütörtökön délelőtt egy bevásárlóközpontban a kelet-csehországi Hradec Královében – jelentette be a cseh rendőrség azzal, hogy a feltételezett elkövetőt, egy 16 éves fiatalembert, már elfogták.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!