
Fotó: 123RF
Késsel megöltek két nőt csütörtökön délelőtt egy bevásárlóközpontban a kelet-csehországi Hradec Královében – jelentette be a cseh rendőrség azzal, hogy a feltételezett elkövetőt, egy 16 éves fiatalembert, már elfogták.
2025. február 20., 14:402025. február 20., 14:40
A bevásárlóközpont egyik boltjában elkövetett támadás egyik áldozata egy eladó, a másik pedig a kisegítő személyzethez tartozott.
A cseh elektronikus média első jelentései szerint a támadás nem tűnt előre tervezettnek, de ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.
„A gyanúsított személyt nagyjából tíz perc elteltével, egy kilométerre az üzlettől a rendőrség elfogta és őrizetbe vette” – közölte Lucie Hanusová, a kelet-csehországi mentőszolgálat szóvivője.
„Mindkét nő súlyos sebesüléseket szenvedett, a mentősök minden igyekezete ellenére sebeikbe belehaltak” – közölte Lucie Hanusová.
A cseh rendőrség bejelentette, hogy a bevásárlóközpont további egységei rendben működnek, és senki sincs veszélyben. Közölték azt is, hogy az esetet a rendőrség terrorellenes egysége is vizsgálja.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!