
Tragédia. A vietnami hajókatasztrófa több mint harminc emberéletet követelt
Fotó: Quang Ninh-i határőrség
Legkevesebb 34 ember meghalt és tíznél többen eltűntek szombaton, amikor hajótörést szenvedett egy turistákat szállító hajó a vietnami Ha Long-öbölben, Hanoitól mintegy 200 kilométerre északra – jelentette a vietnami állami média.
2025. július 19., 21:342025. július 19., 21:34
A Wonder Sea nevű hajó
– írta a Dan Tri hírportál.
A térségből erős szélrohamokat, heves esőzést és villámlásokat jelentettek.
A határőrség tizenegy embert élve kimentett, és harmincnégy holttestet talált – jelentette a VNExpress hírportál. Több mint tíz embernek nyoma veszett. A VNA állami hírügynökség helyi hatóságokra hivatkozva azt jelentette, hogy az áldozatok között nyolc gyermek van.
A VNExpess szerint a hajó az erős széllökések miatt fordult az oldalára.
A hírportál szerint az utasok turisták voltak – közöttük mintegy húsz gyermek –, Hanoiból, az ország fővárosából érkeztek.
A Wipha szélvihar, a Dél-kínai tengeren átvonuló idei harmadik tájfun várhatóan a jövő hét elején éri el Vietnám északi partvidékét.
Az időjárás fennakadásokat okozott a légiközlekedésben is. Noi Ba repülőtere közölte, hogy szombaton kilenc érkező járatot más repülőterekre kellett irányítani, három induló járat pedig nem tudott felszállni.
Az évente milliók által látogatott, türkiz színű vizéről és trópusi erdő borította mészkőszigeteiről híres Ha Long-öböl egyike a legnépszerűbb turistalátványosságoknak Vietnámban.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!