Hirdetés

Több százmilliárd dollárt hozhat Iránnak a Trump által most papíron is aláírt előzetes fegyverszüneti megállapodás

több

Ceremónia. Trump Emmanuel Macron vendégeként, Versailles-ban írta alá az előzetes megállapodást

Fotó: X/Emmanuel Macron

Donald Trump elnök a szerda esti versailles-i palotában tartott vacsora során hivatalosan aláírta az Egyesült Államok és Irán közötti előzetes megállapodás egy példányát.

Balogh Levente

2026. június 18., 09:032026. június 18., 09:03

Egy tisztségviselő szerint az Egyesült Államok ezt követően elküldte az aláírt megállapodás fényképét az irániaknak, akik több százmilliárd dolláros támogatáshoz juthatnak hozzá a dokumentum szerint.

Egy másik magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő a hét elején azt mondta, hogy Trump és J. D. Vance alelnök korábban mindketten virtuálisan aláírták az Iránnal kötött szándéknyilatkozatot, az iráni oldalon pedig Mohammad Bager Galibaf, az iráni parlament elnöke írta alá virtuálisan a dokumentumot.

Hirdetés

Trump most már aláírta a papíralapú példányt, de az illetékes azt is jelezte, hogy korábban nem digitálisan írta alá, hanem inkább „tanúja volt” Vance aláírásának.

„Vasárnap a szándéknyilatkozatot Vance alelnök és Galibaf házelnök digitálisan írta alá, Trump elnök pedig tanúként volt jelen. Most pedig Trump elnök és (Maszúd) Peszeskján elnök írta alá” – mondta a tisztségviselő.

korábban írtuk

Virtuálisan már aláírták az iráni fegyverszüneti egyezményt, de nem mindenhol hallgatnak a fegyverek
Virtuálisan már aláírták az iráni fegyverszüneti egyezményt, de nem mindenhol hallgatnak a fegyverek

Az Iránnal folytatott háború befejezéséről szóló előzetes megállapodást már aláírták, a dokumentum részleteit „hamarosan” közzé fogják tenni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Az amerikai tisztségviselő szerint a Vance-szel való hivatalos aláírási ceremóniára várhatóan pénteken kerül sor.

Eszmail Bagai, az iráni külügyminisztérium szóvivője azonban az iráni állami IRIB számára kijelentette, hogy a megállapodást digitálisan írták alá, és Svájcban nem kerül sor aláírási ceremóniára.

Az iráni állami média által közzétett fotók szerint a dokumentumot Maszúd Peszeskján elnök is aláírta.

Macron a videót kísérő, az X-en közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy

a 14 pontból álló terv „megnyitja az utat a tartós béke felé”, és az energiaárak csökkenéséhez fog vezetni.

Irán szabadon exportálhatja kitermelt kőolaját, és kőolajtermékekeit azt követően, hogy pénteken aláírja az előzetes megállapodást az Egyesült Államokkal – ismertették amerikai kormányzati tisztségviselők szerdán a 14 pontból álló dokumentum részleteit.

A tájékoztatás szerint az amerikai pénzügyminisztérium arra a 60 napos időszakra járul hozzá a szankcionált iráni kőolajtermékek kereskedelméhez, amíg a végső megállapodásról szóló egyeztetések zajlanak.

A Hormuzi-szoros feltétel nélküli megnyitása szintén a végső békeegyezményről szóló tárgyalások 60 napos időszakára szól – derült ki a fehér házi illetékesek szavaiból, akik azt is elmondták, hogy a Hormuzi-szoroson való áthaladás hosszú távú rendszeréről Iránnak, Ománnak és az öböl menti államoknak kell megegyezniük.

Hozzátették ugyanakkor, hogy

az Egyesült Államok arab partnerei nem támogatnak olyan megoldást, ami lehetőséget ad Iránnak arra, hogy a hajózási útvonal használatáért pénzt kérjenek.

A Genfben aláírni tervezett egyezmény kilátásba helyezi egy 300 milliárd dolláros, Irán újjáépítésére és gazdasági fejlesztésére szolgáló alap megteremtését arab államok és az Egyesült Államok hozzájárulásaiból

– közölték a megszólaló tisztségviselők, megjegyezve, hogy ez nem ró kötelezettséget az Egyesült Államokra a tekintetben, hogy részt vegyen abban.

Az Egyesült Államok arra vállalt kötelezettséget, hogy a 60 napos tárgyalási időszak alatt nem vezet be új szankciót Iránnal szemben és nem vezényel új csapatokat a térségbe.

Amennyiben sikerül egy végső megállapodást kötni, a Közel-Keleten állomásozó amerikai erők visszatérnek majd a katonai offenzív kezdete, azaz február 28-a előtti elhelyezkedéshez – közölték az adminisztráció tisztségviselői.

A dokumentum teljes körű fegyverszünetet ír elő, amely Libanonra is vonatkozik, ahol Izrael az utóbbi napokban is folytatta az Irán által finanszírozott Hamász terroroszervezet elleni offenzívájt.

A tájékoztatás szerint Irán atomprogramjának lezárásáról, és az ország birtokában lévő magas fokon dúsított uránkészlet eltávolításáról szintén a végső megállapodás rendelkezik majd, amiben az is szerepel, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség részt vehet a dúsított urán átalakításában polgári célú felhasználásra.

Amennyiben Irán tartja magát vállalásaihoz az atomprogramját illetően, és azt ellenőrizhetővé teszi, hosszú távon az ENSZ-szankciók feloldása is elképzelhető – mondták el a Trump-adminisztráció szerdán nyilatkozó tisztségviselői.

Hangsúlyozták ugyanakkor,

a hosszú távú megállapodásról szóló tárgyalási szakaszban az Egyesült Államok bármely pillanatban felállhat az asztaltól, ha arra a következtetésre jut, hogy Irán „a halogatásra játszik, és szavai mögött nincs tartalom”.

A Fehér Ház korábban bejelentette, hogy az egyetértési nyilatkozat aláírási ceremóniáján J. D. Vance alelnök képviseli az Egyesült Államokat Genfben pénteken.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
Hirdetés