Hirdetés

Több száz sérült a katalán népszavazáson – Madrid szerint „arányos” a hatóságok fellépése

•  Fotó: Elpais.com/AP

Fotó: Elpais.com/AP

A spanyol kormány szerint a hatóságok arányosan léptek fel Katalóniában az illegális önrendelkezési népszavazás megakadályozására, míg a katalán kormány ennek éppen ellenkezőjét gondolja – derült ki a két kormány képviselőinek vasárnapi sajtótájékoztatóin.

MTI

2017. október 01., 17:532017. október 01., 17:53

2017. október 28., 11:252017. október 28., 11:25

Nem történt népszavazás, sem ahhoz hasonló – jelentette ki Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes Madridban. Úgy fogalmazott, hogy

a biztonsági erők teljesítették az igazságszolgáltatás rendelkezéseit és „arányosan cselekedtek”.

Hirdetés

Ennek a „bohózatnak” a folytatása nem vezet sehova – mondta és felszólította a katalán vezetést annak "azonnali" befejezésére. Hangsúlyozta, hogy Spanyolország egy konszolidált és erős demokrácia, amelyben az állampolgárok jogai és kötelezettségei felette állnak „kormányaik vágyainak”. Világos, hogy kié a felelősség a kialakult helyzetért – mondta.

„Felelősnek tartjuk Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert a Katalóniában történtek miatt” – jelentette ki Jordi Turull katalán kormányszóvivő Barcelonában, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének.

Adataik szerint 337 ember sérült meg a rendőri akciókban,

amelyekkel igyekeztek megakadályozni az alkotmánybíróság által felfüggesztett önrendelkezési népszavazást. Arra kérte a sérülteket, hogy tegyenek feljelentést.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint kilenc rendőr és két csendőr szenvedett sérülést az összecsapásokban, amelyek nemcsak Barcelonában zajlottak, hanem más városokban, például Tarragonában és Lleidában is. A belügyminisztérium egy videófelvételt is közzétett, amelyen az látszik, hogy a csendőröket dobálja egy mintegy húsz főből álló csoport. Barcelona belvárosában egy ponton a referendum védelmezőinek csoportja barikádot is emelt, amelyhez egy építkezésen hagyott anyagokat, egyebek mellett cementes zsákokat használt fel.

Jordi Turull sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a katalán kormány információi szerint

a szavazásra kijelölt iskolák 96 százalékában lehet voksolni és újságírói kérdésre a választási részvételt 50 százalékosnak mondta.

A katalán vezetés szerint a voksolás eredménye jelen körülmények között is érvényes lesz.
Eközben a sajtóban beszámolók jelentek meg arról, hogy vannak helyek, ahol a választásra jogosultság ellenőrzése nélkül gyűjtik az urnákba a szavazatokat.

Miután a spanyol kormány kiiktatta a szavazás számítógépes rendszerének szoftverét, a katalán kormány egy mobiltelefonos applikációt hozott létre, amelyen keresztül ellenőrizni lehet a szavazási jogosultságot a szavazóhelyiségekben. Sajtóhírek szerint azonban ennek működésével is voltak problémák már a nap folyamán.

A magyar közmédia helyszíni tudósítójának az egyik barcelonai szavazóhelyiségben a szavazást lebonyolító önkéntesek azt mondták: az applikációval ellenőrzik a választói névjegyzéket, majd egy füzetbe felírják a megjelentek adatait és a nap végén ellenőrzik, hogy annyi szavazat van-e a dobozban, mint ahány név szerepel a lapokon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés