Hirdetés

Több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! programban – változások a pályázati kiírásban

•  Fotó: Családháló.hu

Fotó: Családháló.hu

Idén több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásain – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Bonyhádon.

MTI

2019. április 10., 14:182019. április 10., 14:18

2019. április 10., 14:192019. április 10., 14:19

Potápi Árpád János a program Tolna megyei tájékoztatónapján az MTI-nek elmondta: a legnagyobb összeggel, hárommilliárd forinttal a hetedik osztályosok határon túli kirándulásait támogatják; 1,3 milliárd forintra lehet pályázni a magyarországi és a határon túli magyar középiskolák közötti együttműködésre.

Új elem, hogy 600 millió forintos keret nyílt meg a középiskolások tanulmányi kirándulásainak támogatására – tette hozzá az államtitkár.

Hirdetés

A cél, hogy minden magyarországi diák legalább egyszer eljusson egy határon túli, magyarok lakta településre, továbbá magyarországi és határon túli magyar iskolák között alakuljon ki kapcsolat. A programhoz kapcsolódik, hogy a Rákóczi Szövetség pályázatának keretében évente ezer, diaszpórában élő gyermek látogathat vissza az anyaországba vagy magyarok lakta, határon túli területre.

Potápi felhívta a figyelmet több változásra az idei pályázati kiírásban: ezúttal el lehet számolni a kirándulások esetében egy magyarországi pihenőállomás költségeit, nem csak utazási irodán keresztül lehet megszervezni az utakat és az osztályok két szülőt is magukkal vihetnek. A kiírásban új az is, hogy a középiskolák kapcsolatépítésébe Kárpátalján, a Muravidéken és Horvátországban nemcsak középiskolákat, hanem jogi személyiséggel rendelkező magyar civil vagy egyházi szervezeteket is be lehet vonni.

A pályázatokat április 30-ig nyújthatják be az iskolák a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, a programokat 2019. június 16-tól 2020. június 15-ig lehet lebonyolítani. A sikeres pályázás érdekében az államtitkárság minden megyében tájékoztatónapot tart. Tavaly 1500 sikeres pályázatnak köszönhetően mintegy 45 ezer diák vett részt a Határtalanul! programban, a mostani kiírás keretében a diákok meghaladhatja az ötvenezret – mondta Potápi Árpád János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés