Hirdetés

Több mint egy évig ült ártatlanul egy brit börtönben egy román nő

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Több mint egy évet töltött ártatlanul egy brit börtönben egy román nő, amíg végül olyan új információk kerültek napvilágra a nyomozás során, amelyek nyomán szabadlábra helyezték – számolt be a BBC.

Balogh Levente

2018. február 04., 19:582018. február 04., 19:58

Petruţa-Cristina Boşoanca 13 hónapot töltött börtönben, miután lányfuttatással és prostitúcióval vádolták meg. A 25 éves nőt és két másik román állampolgárt, Adrian Iordant és Anişoara Lăutarut 2016 decemberében vették őrizetbe, és múlt hétfőn helyezték őket szabadlábra.

A vád az volt ellenük, hogy megpróbáltak Nagy-Britanniába csempészni egy fiatal román nőt, akinek ott prostituáltként kellett volna tevékenykednie.

Hirdetés

A három román állampolgárt a nő jelentette fel, azt állítva, hogy embercsempészek áldozatává vált, arra kényszerítették, hogy prostituáltként dolgozzon, sőt teherbe is esett, miután megerőszakolták.
Később azonban kiderült, hogy már akkor terhes volt, amikor 2016-ban Nagy-Britanniába érkezett. Erre akkor derült fény, amikor Boşoanca őrizetbe vétele után három nappal orvosi vizsgálatnak vetették alá.

Az ügyben eljáró bíró szerint a vádlottak ügyvédje kérte a nő terhességére vonatkozó bizonyítékokat, azonban azt mondták neki, hogy nincsenek ilyenek.

A bíró szerint az orvosi jelentések nyilvánosságra hozatalának elmulasztása az egyik legnagyobb hiba az ügyben, ezért további magyarázat szükséges.

A nő Facebook-bejegyzéseiből egyúttal az is kiderül, hogy terhességéről és az apa kilétéről barátaival is beszélgetett. A BBC szerint a rendőrség már 2017 januárjában tudott a közösségi oldalon hozzáférhető információról, de ezeket csak decemberben hozták nyilvánosságra. A vádlottak ügyvédei szerint csupán négy napba telt volna olyan egyértelmű bizonyítékokat találni, amelyek megkérdőjelezik a vád szavahihetőségét.

Boşoanca több ízben is hangoztatta az ártatlanságát, többek között biztonsági kamerák felvételére hivatkozva, de nem hittek neki.

Egyébként őrizetbe vételekor ő is terhes volt, és a börtönben hozta napvilágra gyermekét. Most azt szeretné, ha a felelősök bűnhődnének. Az új bizonyítékok fényében az ügyészség egyik szóvivője leszögezte: egyértelmű, hogy súlyos hibák történtek, amelyeket ki kell vizsgálni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés