Hirdetés

Több mint 600 ezer illegális migráns érkezett Európába

Az uniós tagállamok határellenőrzési ügynöksége (Frontex) legfrissebb adatai szerint az év eleje óta már mintegy 630 ezren érkeztek illegálisan Európába. 

2015. október 05., 16:032015. október 05., 16:03

2015. október 05., 16:532015. október 05., 16:53

„Mintegy 630 ezer illegális határátlépést jegyeztünk fel idén szeptember végéig. Ez példátlan migrációs válság Európában a második világháború vége óta” – mondta a francia Ebra médiacsoportnál vasárnap megjelent interjújában Fabrice Leggeri, az ügynökség vezetője.

„Ha minden ország a maga módján, a szomszédjaival való egyeztetés nélkül kezeli ezt a válságot, a migránsok folyama az egyik országból a másikba fog ömleni, mindenki kárára” – jelentette ki. „A tagországoknak meg kell érteniük, ahelyett, hogy rendőrök ezreit sorakoztatják fel a határaikon, hasznosabb lenne az Európai Unió külső határaira küldeni őket” – mondta. Leggeri szerint az unió igazi határa Lampedusa és Leszbosz szigeténél, illetve Melilla marokkói spanyol enklávénál húzódik.

Leggeri úgy véli, hogy bár haladást jelent, hogy megduplázták, kétszázra növelték az ügynökség munkatársainak a létszámát, de „ha lenne egy-kétezer európai határőr a helyszínen a görög hatóságok kisegítésére, az látványos hatással járna”. 

Migránsokat fogtak a román hatóságok
Négy illegális bevándorlót fogott el a román vasúti rendőrség a Bukarest–Temesvár-járaton Turni Severinnél. A négy bevándorló – akik szírnek vallották magukat, de csak ketten rendelkeztek iratokkal – saját bevallása szerint Svédországba akart eljutni. A hatóságok most azt vizsgálják, hogyan jutottak be az országba.

A Frontex egyébként hétfőn arra kérte a tagállamok vezetőit, hogy bocsássanak rendelkezésre 775 további határőrt a migrációs nyomás kezeléséhez.

Az újonnan alkalmazandó határőrök elsősorban a görög és szicíliai határvédelmi egységeknek segédkeznek majd a vízi úton érkező migránsok regisztrálásában, de egy részük az unió szárazföldi határainak védelmébe kapcsolódik be.

Eközben Németországban több menekültszálláson tűz ütött ki a hétvégén, és ismét tüntettek a menedékkérők befogadása ellen. Vasárnap a Türingia tartománybeli Friemar nevű községben egy sportcsarnokban ütött ki tűz, amelyben tizenegy menedékkérőt szállásoltak el, köztük gyerekeket. A hatóságok szerint szándékos gyújtogatás történhetett.

Egy másik türingiai kistelepülésen, Bischhagenben egy menedékkérők elszállásolására előkészített, még üresen álló lakóház tetőszerkezetéből csaptak fel lángok szombaton, egyelőre ismeretlen okból. Szombaton a volt NDK területén fekvő Türingia több településén felvonulásokkal tüntettek a menedékkérők befogadása ellen a helyi, országos összevetésben jelentősnek tartott szélsőjobboldali szubkultúra csoportosulásai. Több menekültellenes demonstrációt tartottak a Türingiával szomszédos Szászországban is. 

A Bild című német lap egyébként hétfőn azt írta: akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint.

Eközben Magyarország felé is folytatódott a bevándorlás: Ranko Ostojic horvát belügyminiszter hétfőn azt mondta, a migránsok számára kialakított folyosó Magyarország felé továbbra is rendben működik, azon híresztelések ellenére, hogy Magyarország lezárhatja Horvátországgal közös határát. Ostojic a hét végén többször is elmondta: amennyiben Magyarország a jövőben nem engedi be a migránsokat területére, Szlovénia felé irányítják őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés