2012. március 12., 10:592012. március 12., 10:59
A gyerekek egy részét gyerekre vágyó házaspárok vették meg, másokat munkára, koldulásra kényszerítettek megvásárlóik. A nőket feleségnek adták el, vagy prostituáltként kellet dolgozniuk. Tavaly novemberben például 19 nőt és 16 futtatással gyanúsított személyt hoztak haza a délnyugat-afrikai Angolából.
A rendőrség 8660 gyereket és 15 ezer 458 nőt mentett meg; mindannyian emberkereskedők áldozatai voltak. Közel 3200 szervezett bűnözői csoportra csaptak le. A gyerekek közül több mint kétezret raboltak el és adtak tovább családokhoz.
A célzott rendőrségi kampány eredményeként egy akcióban 369 embert vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítottak, hogy egy 14 tartományra kiterjedő gyerekkereskedő hálózat tagjai.
Az esetek között volt például egy a kelet-kínai Santung (Shandong) tartományban lefülelt banda, amely szegény családoktól vásárolt gyerekeket értékesített átlagosan több mint másfélmillió forint nagyságú összegekért. Dél-Kínában egy másik hálózat irányítói között vietnámiakat lepleztek le.
Ugyancsak tavaly az észak-kínai Belső-Mongóliában 16 – prostituáltként foglalkoztatott – kiskorú lányt és 89 gyereket szabadítottak ki a hatóságok.
2008 és 2011 között Kínában 11 ezer 300 embert találtak bűnösnek és ítéltek el emberkereskedelem miatt. Miközben az esetek száma csökken, továbbra is sokan vannak, akik törvénytelen úton szeretnének gyerekhez jutni, s ezt meg is tudják fizetni.
A közbiztonsági minisztérium forró vonalat és mikroblogot működtet, továbbá DNS-adatbankot hozott létre, amelyekkel elősegítik a gyerekek azonosítását, s növelik az esélyét annak, hogy a megtaláltak visszakerülnek valódi szüleikhez.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.