Hirdetés

Több mint 150 halálos áldozat az oroszországi áradásokban

Több mint 150 személy vesztette életét a dél-oroszországi áradásokban. A Krasznodari terület ügyészségi nyomozóhivatal büntetőeljárást indított az özönvízszerű esőzésben életüket vesztett emberek nagy száma miatt. Az ügyészségi nyomozók „gondatlanságból elkövetett, két vagy több ember halálát okozó bűnügyben” kezdték meg a vizsgálatot.

MTI

2012. július 08., 13:402012. július 08., 13:40

Szinte alig volt esély a menekülésre - mondták a dél-oroszországi árvíz túlélői a történtekről. A pénteki özönvízszerű esőzésben több ezer ember otthonára zúdult víztömeg. Az árvizet Krimszk városában túlélők beszámolója szerint a nagytömegű víz olyan hirtelen zúdult rájuk, hogy többségük csak a házuk tetejére felkapaszkodva tudott menekülni.

Egy idős asszony elmondta: a házban vele együtt lévő kétéves unokáját és háziállatait a csűr tetejére menekítette, ő maga nem mert felkapaszkodni, mert attól tartott, hogy összeomlik az építmény, ezért a vízben állva több órán át tartotta a tetőt. Mindannyian túlélték a katasztrófát.

Egy másik túlélő arról számolt be, hogy idős szomszédai ugyan kitörték az ablakokat, és így még fel tudtak mászni házuk tetejére, onnan azonban később eltűntek. Sorsukról egyelőre semmit sem tudnak.

Vjacseszlav Gorbunov rendőr alezredes is elhunyt, miközben menteni igyekezett egy családot. \"Gyermeküket kimentette, visszafordult a szülőkért, de elsodorta a víz, és néhány órával később már csak a holttestét találtuk meg. A szülőket kollégái mentették meg\" - számolt be a tragikus esetről Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese.

Megmozdult az orosz lakosság az árvíz okozta károk hírére. Moszkvában előbb interneten kezdődött gyűjtés, majd pártok is csatlakoztak, és egy hivatalos adománygyűjtő helyet is nyitottak az árvíz áldozatainak megsegítésére.

Több orosz városból indítottak útnak hivatalos segítőket, de önkéntesek is elindultak a helyszínre, ahol több száz rendőr és katona, orvos, pszichológus is dolgozik a katasztrófavédelem embereivel együtt a kármentesítésen.

Vlagyimir Putyin orosz államfő vasárnap hajnalban elrendelte annak kivizsgálását, hogy a helyi hatóságok lehetőségeikhez mérten figyelmeztették-e a krasznodari lakosokat az árvízre.

Vízügyi szakemberek jelentése szerint a víztározók állapota normális, és kizárták, hogy azokból zúdult volna a víz a Fekete-tenger partján lévő, vagy az ahhoz közel fekvő településekre.

A nyomozóhatóság legutóbbi adatai szerint 150 ember halt meg az áradásban, köztük öten áramütést szenvedtek. A víz levonulásával a mentőegységek újabb és újabb holttesteket találtak. Többségük idős ember. A legtöbben Krimszk városában haltak meg.

A rendőrségnek több esetben kellett közbelépni, mert fosztogatók jelentek meg a különböző üzleteknél.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint több mint 12 ezer kárvallottja van az árvíznek Kubanyban. A közigazgatásilag a Krasznodari területhez tartozó fekete-tengeri partvidékén lévő területen három városban és három kisebb településen 5185 házat és több mint 2000 udvart öntött el a víz.

Krimszkben, Gelendzsikben és Novorosszijszkban, valamint Gyivnomorszkojéban, Kabardinkában és Nyizsnyebakanszkojéban a legnagyobbak a károk. A katasztrófa sújtotta területen 26 és félezer ember él, s 2756 embert kellett kimenekíteni. A térségből négy gyermektábort is evakuálnak.

A jelentések szerint a helyzet stabilizálódik a dél-oroszországi területen, a járványügyi helyzet normális, megkezdték a védőoltásokat.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés