
Forrongás. Törökországban napok óta tartanak az utcai megmozdulások Ekrem Imamoglu letartóztatása nyomán
Fotó: Facebook/Ekrem Imamoglu
Több mint 1130 tüntetőt, köztük tíz újságírót tartóztattak le Törökországban a tiltakozási hullám kezdete óta, amelyet az isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu, Recep Tayyip Erdoğan elnök legfőbb politikai riválisának múlt szerdai letartóztatása váltott ki – jelentette az AFP.
2025. március 24., 15:292025. március 24., 15:29
Ali Yerlikaya török belügyminiszter hétfőn az X-en jelentette be, hogy 1133 gyanúsítottat tartóztattak le „a 2025. március 19. és 23. között végrehajtott illegális tevékenységekkel összefüggésben”.
Az MLSA török emberi jogi csoport is bejelentette, hogy tíz török újságírót, köztük az Agence France-Presse fotósát letartóztatták otthonukban Isztambulban és Izmirben, az ország harmadik legnagyobb városában.

Felfüggesztették hivatalából vasárnap Ekrem İmamoğlut, Isztambul korrupció és terrorizmus gyanújával őrizetbe vett ellenzéki polgármesterét – közölte a török belügyminisztérium.
Múlt szerda óta nagyszabású tüntetések voltak a török nagyvárosokban az isztambuli polgármester, Ekrem İmamoğlu, Recep Tayyip Erdoğan elnök legfőbb politikai riválisának letartóztatása miatt.
A hivatalából felfüggesztett és bebörtönzött Ekrem Imamoglu az első éjszakát az Isztambultól nyugatra fekvő Silivri börtönben töltötte, miután pártja vasárnap hivatalosan is jelölte őt a 2028-ra tervezett következő elnökválasztáson.

Drasztikus intézkedéseket hoztak a török hatóságok a tüntetésektől való félelmükben Isztambulban, miután szerdán egy korrupciós vizsgálat részeként őrizetbe vették Ekrem Imamoglut, a város polgármesterét.
A fő ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP, szociáldemokrata) vasárnap tartott belső szavazást, amelyen Imamoglu volt az egyetlen jelölt.
A párt állítása szerint 15 millió szavazó vett részt a szavazáson, amely nyomán
Vasárnap este az X közösségi hálózat bejelentette, hogy a török hatóságok több mint 700 fiók letiltását kérték.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!