Noha egyre több lány járhat iskolába, a világon még mindig milliók nem jutnak el a felső tagozatig
Fotó: Illusztráció: Shutterstock
Harminc évvel a Pekingi Nyilatkozat megszületése után még mindig 122 millió lány nem jár iskolába – áll az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2025. március 08., 17:052025. március 08., 17:05
A március 8-i nőnap alkalmából az UNICEF már pénteken közzétette legfrissebb kutatási eredményeit a nők és a lányok helyzetéről 30 év távlatában.
Mint felidézték, 1995-ben, idén 30 éve, több mint 30 ezer nő gyűlt össze 200 országból Pekingben a Nők Világkonferenciáján, hogy kijelentsék: a nők és lányok jogai ugyanolyan emberi jogok, mint a férfiaké.
Az eseményen 189 ország hagyta jóvá a nyilatkozatot és vállalt kötelezettséget arra, hogy a kormányok, nemzetközi szervezetek és intézmények minden szinten biztosítsák a nők jogainak teljeskörű érvényesítését 12 kulcsfontosságú területen, amelyekből egyet kimondottan a lánygyermekek és a serdülő lányok jogainak védelmére jelöltek ki.
Egyúttal elismerték, hogy a 10–19 éves serdülő lányok különösen sérülékeny életszakaszában olyan sajátos szükségletek jelennek meg, amelyekkel foglalkozni kell annak érdekében, hogy megfelelő kognitív, érzelmi és társadalmi készségeket sajátíthassanak el ahhoz, hogy sikeresen boldoguljanak.
„A lányok óriási változást hozhatnak a világban. Ha megfelelő támogatást kapnak, hozzájárulhatnak a fenntartható fejlődési célok eléréséhez és egy jobb világ építéséhez” – idézték Catherine Russellt, az UNICEF ügyvezető igazgatóját.
Mint kiemelték,
nincsenek felkészülve a jövőre és nem férnek hozzá az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz. Sok lány továbbra is veszélyben van a gyermekházasság, a női nemi szervek megcsonkítása, az erőszak és a bántalmazás miatt.
Az UNICEF, a Plan International és a UN Women által kiadott új jelentés – a Lányok céljai: Mi változott a lányok életében? Serdülő lányok jogai 30 év távlatában – áttekinti, hogyan változtak a lányok körülményei a Pekingi Cselekvési Program életbe lépése óta.
A kutatás több területen vizsgálta a lányok helyzetét, többek között kitért az oktatás, a digitális készségek, a nők elleni erőszak, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és a káros gyakorlatok vizsgálatára.
Mint írják, Dél-Ázsiában a 15-19 éves lányok háromszor nagyobb eséllyel maradnak ki az iskolából, mint fiú kortársaik. A vidéken élő, szegény családokból származó lányok esélyei és lehetőségei még ennél is rosszabbak tanulmányaik befejezésére.
Bár az írástudatlan lányok száma az elmúlt harminc évben majdnem felére csökkent, még mindig 50 millióan nem tudnak elolvasni vagy leírni egy egyszerű mondatot. A szegény országokban élő serdülő lányok és fiatal nők 90 százaléka nem fér hozzá az internethez, miközben a fiúk kétszer nagyobb eséllyel használhatják a digitális eszközöket.
Ötven millió lány szenvedett már el szexuális erőszakot. A 15-19 éves fiatalok több mint harmada úgy gondolja, hogy egy házastársi kapcsolatban a férj bizonyos esetekben jogosan ütheti meg a feleségét - mutattak rá a jelentésben.
Kitértek olyan káros gyakorlatok vizsgálatára is, mint a női nemi szerv csonkítása vagy a gyermekházasság. Mint írták, a női nemi szerv csonkítások száma ugyan csökken, például Burkina Fasóban és Libériában a felére esett vissza az elmúlt 30 évben, de a jelenlegi csökkenés ütemének 27-szer gyorsabbnak kellene lennie ahhoz, hogy 2030-ra teljesen megszűnjön ez a gyakorlat.
Dél-Ázsiában jelentős javulás történt, de Latin-Amerikában és a Karib-térségben nem volt előrelépés.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az elmúlt 30 évben majdnem a felére csökkent a serdülőkori szülések száma, de 2025-ben még mindig csaknem 12 millió 15-19 éves lány fog kiskorúként anyává válni. A 10-14 évesek körében – ahol a terhesség különösen veszélyes – ez a szám több mint 325 ezer. A szülés és a terhesség szövődményei miatt minden 23. serdülő lány életét veszti.
A 10-19 éves alultáplált lányok aránya 30 év alatt 10 százalékról 8 százalékra csökkent - írták.
A fő ajánlások között szerepel, hogy a lányokat be kell vonni a döntéshozatalba, hogy ők maguk is formálhassák jövőjüket; az elmaradt területeken – például az oktatás és a készségfejlesztés terén – célzott programokat kell indítani; az adatokat és bizonyítékokat pedig fel kell használni arra, hogy a legnagyobb szükségben lévő lányok segítséget kaphassanak.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az UNICEF-en keresztül bárki hozzájárulhat a lányok és nők helyzetének javításához.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről – közölte a testület hétfőn.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss nyilatkozatban megerősítette, kész elmenni Budapestre, hogy „bármilyen formában” felvegye a kapcsolatot az ott találkozó Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
„Nem szép dolog”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg az EU-tag Magyarországra utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Ukrajnáról – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője.
Bár vasárnap összecsapásik zajlottak Gázában, amelyek során izraeli katonák haltak meg, az izraeli hadsereg pedig gázai célpontokat támadott, a felek szerint elkötelezettek a tűzszüneti megállapodás betartása mellett.
Donald Trump amerikai elnök a feszült hangulatú pénteki találkozón arra ösztönözte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy adjon át területeket Oroszországnak, ami csalódást okozott az ukrán delegációnak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett szankciók miatt az orosz elnöki repülőgép nem használhatja a nyugati országok légterét, így mintegy 5000 kilométeres út megtétele után érkezhet meg Budapestre.
Egy év alatt több mint 15 millióval emelkedett, és meghaladja az 1,4 milliárdot a katolikusok száma a világban, miközben a papi hivatást választók száma csökkent – derült ki a Fides katolikus hírügynökség statisztikáiból.
Magyarország biztonságos ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Washingtonban pénteken azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint Budapesten rendezik következő találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
szóljon hozzá!