Hirdetés

Több magyarországi településen is megtartották a Nemzeti Összetartozás Napját

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A határon belüli és határon túli magyarok összetartozását, az újrakezdést emelték ki vezető politikusok és határon túli magyar szervezetek képviselői a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett szombati ünnepségeken Magyarországon, ahol mintegy négyszázan kapták meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat.

Hírösszefoglaló

2011. június 06., 09:232011. június 06., 09:23

Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban azt hangsúlyozta, hogy ezen a napon „nem trianoni szétszóratásunkat gyászoljuk, hanem a túlélését, az újrakezdést és a magyarok összetartozását ünnepeljük.

Semjén Zsolt a magyarok egyetemes emberiség iránti elsődleges kötelességének nevezte a sárospataki ünnepségen, hogy magyarságukat megőrizzék, kimunkálják, felmutassák. A miniszterelnök-helyettes a zempléni város református templomában a nemzeti összetartozás napján tartott ökumenikus istentiszteleten úgy fogalmazott: magyarságunkat akkor tudjuk megőrizni, ha szembe tudunk nézni a történelmünkkel, és ebből le kell vonni a tanulságokat. „Széttéphették Magyarországot a külső és belső ellenségek, de a magyar nemzet szellemi és spirituális egységét soha nem tudták, és soha nem tudják széjjeltörni” – szögezte le.

A magyarság egységéről beszélt Hende Csaba honvédelmi miniszter is Szombathelyen. A Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban tartott trianoni megemlékezésen azt mondta: a kormány csak az államot szervezheti újjá, Magyarország megújításához azonban az egész nemzetre szükség van. „Legyőzhetjük Trianont, ha hisszük, hogy összetartozunk, ha hisszük, hogy ez a közös hit képes a közösség érdekében megmozdítani bennünket” – hangsúlyozta.

A pártpolitika feletti összetartozást emelte ki a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Rétvári Bence, aki a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) fővárosi ünnepségén a politika természetes részének nevezte, hogy különböző értékalapon politizálnak egyes csoportok, de az az igazi vízválasztó szerinte, hogy ki képes a magyar érdeket képviselni. Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője Hódmezővásárhelyen azt hangsúlyozta, hogy azok számára, akik ma állampolgársági esküt tesznek, vége a jelzős szerkezetes magyarságnak. „A mai eskü valódi választóvonal az egész magyarság életében. Ez az utolsó alkalom, amikor a ma esküt tevőket bárki megkülönböztetheti nemzettársaitól” – emelte ki. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke – aki szintén részt vett a hódmezővásárhelyi emlékezésen, ahol többek között két fia és lánya is állampolgársági esküt tett – úgy fogalmazott, hogy ugyanaz a nemzeti szövetség újul meg most – igaz, más formában, és most nem vérrel pecsételik meg –, amelyet annak idején megkötöttek az ősök.

Ezt Trianonban szétrombolták. „Krisztus teste megtöretett, leszaggatták tagjait, de most eljött az ideje a húsvéti alkotmány szellemében a feltámadásnak, az egyesülésnek” – jelentette ki. „Meg kell haladnunk a trianoni traumát, ez napjaink feladata” – fogalmazott eközben Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Veszprémben. A politikus szerint nemzetünket olyan csapás érte Trianonban, mint amikor valaki egy közlekedési baleset során súlyos sérüléseket szenved, és azután azt ki kell hevernie. Kovács Miklós úgy fogalmazott: „aki a testi trauma következtében lelkileg öszszetörik, meghasonlik, depressziós lesz, az bizonyosan nem fog talpra állni”. Mint ismeretes, az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti öszszetartozás napja.
 

A HVIM nem akar ünnepelni

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombaton Budapesten tiltakozó felvonulást tartott. Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy 91 év után még mindig egymástól elszakítva élnek a magyarok, családok, rokonok. Toroczkai László, a HVIM elnöke pedig azt mondta: június 4. nem lehet a nemzeti összetartozás napja, Trianon kérdését pedig nem lehet pusztán a kettős állampolgárság kérdésével elrendezni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés