
A spanyol rendőrök brutálisan bántak a függetlenségi népszavazáson részvevő katalánokkal
Fotó: PressTV
Több ezer rendőr Katalóniából történő kivonását rendelte el a spanyol központi kormány. A rendfenntartókat még szeptember végén vezényelték az északkelet-spanyolországi térségbe a katalán függetlenségi népszavazás miatt.
2017. december 27., 11:022017. december 27., 11:02
2017. december 27., 11:032017. december 27., 11:03
A rendőri erők kivonulása a tervek szerint szombatig befejeződik – közölte a spanyol belügyminisztérium. Madrid több ezer szövetségi rendőrt vezényelt Katalóniába, hogy megakadályoztassa spanyol alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt függetlenségi népszavazást, illetve elejét vegye a térség függetlenségi törekvéseinek.
A katalán kormány azonban mindent megtett annak érdekében, hogy a megerősített rendőri jelenlét ellenére is megtartsák a voksolást. Adataik szerint 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent. Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. Ugyanerre több mint 177 ezren mondtak nemet (7,83 százalék).
Katalónia vezetése az októberben megtartott alkotmányellenes névszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartomány függetlenségét. Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előrehozott választást írt ki Katalóniában. Ezzel párhuzamosan eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, igaz, ezt néhány héttel ezelőtt visszavonták.
A december 21-i előrehozott választásokon az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti liberális tömörülés győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget. A függetlenségi pártok összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta. Előbbiek 70, utóbbiak 57 képviselőt delegálhatnak az új katalán törvényhozásba.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!